Pénzt keres Berkinek húsz hónapos kislánya

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 27. 05:10
Vérbeli topmodellként, sofőrrel gurult be első sajtótájékoztatójára Berki Natasa Zselyke, aki munkaszerződését írta alá a sajtó jelenlétében.
Bors

Nagy nap volt a pénteki Berki Natasa Zselyke és valószínűleg az egész magyar sajtó életében, s egyben a hónap legszürreálisabb napja is. Kezdődött azzal, hogy a húsz hónapos kislány egy PR-ügynökségen keresztül levelet írt a szerkesztőségekbe (saját nevében), felhívva a figyelmet első modellszerződésének aláírására.

Naná, hogy ilyen felvezetés után szinte az egész magyar sajtó kíváncsi volt a jeles eseményre, amelyre elsőként a híres édesapa, Berki Krisztián érkezett meg. Kislányát, az ünnepeltet, akit a szervezők lufik garmadájával és egy ménesnyi plüsspónival vártak, sofőr hozta. Ahogy az egy nagy formátumú nőhöz illik, Nati késett kicsit, hogy fokozódjon az izgalom.

A kicsi megszeppenten, de a legteljesebb nyugalomban konstatálta, hogy vakuk tucatja villog a szemébe, miközben édesapja a térdére ültette, és darálni kezdte a reklámszöveget, ő már a lufikkal volt elfoglalva. Hiába, közszereplőnek született, a népszerűség neki természetes – indokolja Nati profizmusát a büszke édesapa, aki eztán gyurmába nyomta kislánya pufi kezét, hitelesítendő a szerződést.

Nati egy magyar ruhamárka első kollekciójának arca lett, ami Krisztián szerint nem is csoda, hiszen a lányka legalább tíz fokkal szebb, mint édesanyja, Hódi Pamela. Krisztián szerint fontos az, hogy akármilyen pici is egy gyerek, csinosan öltözzön, ezt minden szülő tudja. A műsorvezető azt is elárulta: szeret Natival összeöltözni, akár még pöttyös nadrágba is, valamint hogy a kislány túl van már több fotózáson is. A kislány egyébként imád öltözködni, nem nyűgösködik, és csak akkor szokott hisztizni, ha a délutáni alvásból nyűgösen ébred. Jó vele a munka.

– Amíg ő jól érzi magát, miért ne csinálhatná? – kérdez vissza érdeklődésünkre Berki, aki szerint ő csak lehetőséget biztosít a lányának, Nati fog dönteni arról, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőttként. Berki szerint egyébként nincs abban kivetnivaló, hogy „munkára fogta” a lányát.

– Biztos lesznek olyanok, akik azt mondják, a Berki rossz apa, mert dolgoztatja a húsz hónapos lányát, de Nati mosolyogva csinálja ezt. Nyugodtan álljon elém az, aki erre a lehetőségre nemet mondott volna. Nati szereti ezt csinálni, és még pénzt is kap érte, s szerintem büszke lesz arra, hogy már ilyen fiatalon modellkedhetett – magyarázza Krisztián, aki azt is elárulta, amit Nati keres, az egy külön bankszámlán gyűlik 18 éves koráig.

– Minden reklámszereplésért és a családtól kapott pénz is itt gyűlik. Összeget nem mondok, de azt elárulhatom, nem minimálbérért dolgozik Berki lánya – fogalmazott Krisztián.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.