Eddig csak találgatni lehetett, hogy kié, és kié lesz a válóper után az a budai 114 négyzetméteres luxusingatlan, amelynek falai egykor még gyerekzsivajtól és nevetéstől voltak hangosak. Pártos Csilla és férje, Szűcs Csaba közös álomotthona ugyanis visszakerült eredeti tulajdonosához.
A 2+2 félszobás lakás eredeti tulajdonosa Pécsi Ildikó és férje, Szűcs Lajos volt, majd gyermeküknek, Csabának ajándékozták – derült ki a birtokunkba jutott tulajdoni lapból –, aki feleségével, Csillával élt ott. Közös fiuk, Csabi ott nevelkedett.
A szerelem azonban háborúskodásba fulladt, a házaspár immár másfél éve harcol, mindkét fél szeretné kivenni a házasságból azt, amiről úgy gondolja, jár neki. Csaba például úgy, hogy a házat visszaajándékozta a szüleinek.
Pártos Csilla is jó pár szeletet szeretne a tortából, küzd a házért, amelyben a mai napig él a gyermekével együtt. Ezt a hamarosan nagykorúvá váló fiú, Csabi is megerősítette, amikor a csodás környezetben álló ház előtt találkoztunk vele. Tudni kell: az idősebb Csaba a szakításkor albérletbe költözött, így az asszony jelenleg az újra tulajdonossá vált anyósa, Pécsi Ildikó „bérlője”. A színésznő azonban reméli, már nem sokáig: fel is szólította Pártost, hogy hagyja el az egykori családi fészket, különben kilakoltatják.
Ez volt az a pont, amikor a közvélemény kezdett elpártolni Pécsi Ildikótól. A köztudatban ugyanis máig az él, hogy a házasság alatt szerzett tulajdon közös szerzeménynek számít, így sokan nehezményezték, Pécsi miért akarja kisemmizni a menyét. Pedig szó sincs közös szerzeményről.
– Általánosságban elmondható, hogy ha egy szülő gondoskodni akar a gyerekéről, és ajándékba ad neki például egy ingatlant, akkor az külön vagyonnak számít, nem lesz a vagyonközösség része, még akkor sem, ha házasság alatt történt az ajándékozás – mondta el kérdésünkre dr. Kamarás Péter ügyvéd.
Eszerint Pártos Csilla vesztésre áll, és az is kiderült, hogy ha Szűcs Csaba azért ajándékozta a nevén lévő ingatlant a szüleinek, hogy ne legyen a feleségéé, teljesen fölöslegesen tette, az mindenképpen az övé marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.