Kozso ismét kórházba került

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 10. 05:20
Embert próbáló hónapokon van túl Kozso, az élet a jelek szerint azonban újabb és újabb próbák elé állítja.
Bors

Az énekes tavaly ősszel túlélt egy kockázatos műtétsorozatot, majd a világ elől elbújva, rekordidő alatt állt talpra.

Újra tanult beszélni, énekelni, táncolni, sőt, túlélt egy rettenetes autóbalesetet, amelyben a gerince is eltört. Úgy tűnik, a rendkívüli akaraterejére továbbra is szüksége lesz, így csak abban bízhat, hogy – mint az életben eddig mindig – a szíve ezúttal sem hagyja cserben.

– Hatalmas sikert aratott Kozso a hétvégén Szegeden, hihetetlen erőt és hitet adott neki a visszatérés – mondta a Bors egy neve elhallgatását kérő informátora.

– Hétfőn azonban kapott egy telefonhívást, amiből megtudta, nem akarják kifizetni egy olyan munkáért, amit már elvégzett. Komoly anyagi veszteség ez most a számára, hiszen hónapokon át nem voltak fellépései, a hét számjegyű összegre nagy szüksége lett volna az újrakezdéshez – mondta az énekeshez közeli forrásunk.

– Nagyon felzaklatta Kozsót ez a telefonhívás, egy pillanat alatt szökött az egekbe a vérnyomása – mondta a Borsnak Keira.

– Százkilencvenig meg sem állt a vérnyomásmérő, úgyhogy azonnal tárcsáztam a mentőket. Szerencsére hamar kiértek, és szirénázva vitték is Vácra. A poklok poklát éltük át ez alatt az idő alatt mindketten – mondta az énekes szerelme.

Kozsót alapos vizsgálatnak vetették alá, és bent is szerették volna tartani, ám ő erről hallani sem akart.

– Ahogy megtudta, hogy nincs komoly baj, már kérte is a papírjait. Azt mondta, eleget volt már kórházban az elmúlt hónapokban. Most itthon igyekszünk megnyugodni, és rápihenni az előttünk álló feladatokra. Szerencsére tele a naptár, számos fellépés vár ránk, és arról sem tettünk le, hogy az érzésünk szerint nekünk jogosan járó jussunkat megkapjuk – mondta Keira.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.