Gesztesi csajokat stírölt, míg gyermekei játszadoztak

pancsolás
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 27. 12:30
Szárazföldön vircsaftoltak a vizes paradicsomban. Sztárgyermekek nyitották meg a budapesti Aquaworld új szabadtéri játszóparkját.
Fái

Pancsoltak, spricceltek, ugráltak, táncoltak és még megannyi izgalmas dolgot játszottak az Aquaworld élményfürdő területén nyílt szabadtéri játszóparkban a celebek és gyermekeik. Az olimpiai bajnok úszó, Kovács Ági kisfiával, Dominikkal ide szinte hazajár, hiszen itt működik az úszóiskolája. A Groovehouse is megjelent a babás partin, Judyt és kislányát, Zsolt kísérte el, aki szinte pótpapája, Majának. Janza Katát a nagylánya, Janka pillanatok alatt „elhagyta” a csúszdákért, így ő kisfiával, Samuval mulatott a trambulinnál és az ugráló várban.

A Hooligans zenekart Endi képviselte, aki gyönyörű kislánya mellett tökéletes rockerapukaként működött. Gesztesi Károly is otthonosan mozog Aquaworldben, ő egyszerűen csak átfut a Duna túlpartjáról, leúszik 2000 métert, és szaunázik. Mindezt angyali nyugalommal, hiszen míg ő aktívan pihen, gyermekeire a szárazföldi játszóparkban szakképzett animátorok vigyáznak. A minigolf, az óriás sakk, a trambulin, a kiskocsi, kis motor, életnagyságú oldtimer autó és még sorolhatnánk a játékokat, minden korosztály igényét kielégítik. Persze csak akkor, ha gyerekek már elunták a medencékben pancsolást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.