Taxival vitte fia az utolsó útjára Uhrin Benedeket

Uhrin Benedek
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 30. 15:00
Attila megnyugodott, hogy tisztességgel eltemethette az apját.
GYLF

Az egykori internetes híresség, Uhrin Benedek februári, váratlan halála után hatvanéves, rokkantnyugdíjas fia lába alól szinte kicsúszott a talaj.

Nem tudta volna eltemettetni apját, Hajdú Péter azonban a segítségére sietett. A hamvasztás és búcsúztatás után Uhrin Attila hazavitte édesapja maradványait abba a pa­nellakásba, ahol éltek, később akarta örök nyugalomra helyezni szülővárosában, Gyomaendrődön.

– A helyi egyházközségből hívtak fel, hogy jobb lenne, ha minél hamarabb eltemetnénk apámat. Attól tartottak, velem is történik valami, és a hamvai a kukában végzik, ha kiürítik a lakásunkat. Az egyház magára vállalta a temetés költségeit. Csak a taxiért kellett fizetnem, ötvenezerbe került, hogy levittem a hamvait – magyarázta a fiú, aki közel háromszázötven kilométert utazott.

Attila azt mondja, az urna 11 órakor már a ravatalon volt, fél egyre pedig a végső nyughelyén.

– A sírhely korábban is a miénk volt, de eladtuk egy há­zaspárnak. Ők most ingyen visszaadták nekem. Harmincan vol­tunk a szertartáson, és nagy megnyugvás, hogy sikerült tisztességgel eltemetnem. Köszönöm mindenkinek a segítséget – mondta Attila.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.