Nyomozás: nem okozott életveszélyt Saunders

enyhítés
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 22. 09:30
Enyhébb büntetésre számíthat Kállay-Saunders András. Verekedési ügyében számára kedvező fordulatot hozott a kiegészítő nyomozás.
GYLF

Korábban nyolcéves börtönbüntetés is fenyegette, a jelek szerint most már ennek a töredékével is megúszhatja Kállay-Saunders András – értesült a Bors. Az énekes szinte napra pontosan két évvel ezelőtt a Hajógyári-szigeten – mint hírül adta a Bors –, egy bulit követően keveredett verekedésbe. Az ügyben súlyos testi sértés gyanúja miatt indult nyomozás, de később életveszélyt okozó testi sértéssel is kiegészült az akta. A Bors információi szerint ugyanis az egyik fiú arc- és orrcsonttörést szenvedett, míg testvére agylebenyzúzódással napokig feküdt az intenzív osztályon.

Azonban hiába a vádemelési javaslat, az ügyészség újabb nyomozati cselekményeket kért a zsaruktól.

– A nyomozó hatóság által kirendelt igazságügyi szakértők szakvéleménye épp most érkezett meg – tájékoztatta a Borsot dr. Magyar György, Saunders ügyvédje. – A genetikus szakértő szerint sem közvetlen, sem közvetett életveszély nem állt fent a sértettnél az elszenvedett sérülések következtében. Akárki rúgott belé, akármilyen mechanikával szenvedett sérülést, a szakértő kizárta az életveszélyes állapotot. Azaz Saunderst és társait sem lehet ezzel gyanúsítani. A radiológus pedig azt közölte: a sértett fejében keletkezhetett vérömleny, de a terjedelme és helye alapján neurológia tünetet nem váltott ki, kezelést nem igényel, spontán gyógyul, és maradandó egészségkárosodást nem okozhat – mondta dr. Magyar, aki hozzátette: – Ügyfelemmel változatlanul jogos védelemre hivatkozunk, bármi is lesz a jogi minősítés.

Így nem kizárt, „csak” súlyos testi sértés miatt ítélik el az énekest.

– Súlyos testi sértésért három évig terjedő börtönbüntetést kaphat az elkövető. Amennyiben azonban jelen esetben bebizonyosodik, hogy a sértett valóban ájult volt, azaz védekezésre képtelen, és az elkövető a testi sértést így követte el, ez súlyosbító körülmény lehet. Ennek a büntetési tétele egytől öt évig terjedő börtön – mondta a Borsnak dr. Bacsek György büntetőügyvéd.

Időközben lapunk azt is megtudta: a rendőrök egy, a múlt héten történt atrocitás miatt újra faggathatják majd Saunderst. Egyes hírek szerint egy buliban egy bokszoló csapta le az énekest, ő azonban tagadta ezt. Úgy tűnik, most a zsaruk is kifaggatják erről.

– A tudomásunkra jutott információk alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitánysága feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálja a tényállást – közölte a Borssal a rendőrség, ami annyit jelent: adatokat gyűjtenek, akár az érintetteket is meghallgatják és ezt követően döntenek arról, indítanak-e nyomozást az ügyben.

Így az sem kizárt, hogy az énekes újabb rendőrségi ügyben lesz érintett, ezúttal valószínűleg már sértettként. Természetesen szerettük volna őt is megszólaltatni, de menedzsmentje csak annyit közölt: mivel hivatalosan még senki nem értesítette őket, egyelőre nem nyilatkoznak.

Lejárt szerződés

A menedzserváltást hosszas tárgyalássorozat előzte meg.

– A Boom produkcióval való szakítást szakmai érvekre támaszkodva hoztuk meg, semmilyen személyes oka nem volt. A korábbi menedzsmenttel az emberi és a szakmai kapcsolatok is a helyén voltak. December 31-én lejárt András szerződése velük, gondoltuk, frissíthet a zenekaron egy új menedzsment – közölte Tóth Ádám, a Saunders Band gitárosa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.