Celeb

Dobrády Ákos: Vágyom már egy gyerekre

BM

Létrehozva: 2015.05.19.

Szorítja az idő Dobrády Ákos énekest: lapunknak bevallotta, úgy érzi, a családalapítást már tényleg nem halogathatja tovább.

Igaz, az év elején bejelentették, hogy összeházasodnak, de Iszak Eszter és Dobrády Ákos még sem szervezi az esküvőjét.

– Arról van szó, hogy egyszerűen kicsúsztunk az időből. Eszter nagy esküvőt szeretne, és ezt nem lehet gyorsan összehozni. Ősszel leszek 40 éves, sok mindent elértem már az életemben, ami még hiányzik, az az hogy végre családot alapítsak és édesapa lehessek. Nagy valószínűséggel az esküvő majd csak jövőre valósul meg – mondta lapunknak Dobrády Ákos, aki kijelentette: választottja ragaszkodik ahhoz, hogy előbb feleségül vegye, és csak utána jöjjön a gyermekáldás. 

– Eszter elég következetes, nem szeretne rosszul lenni a menyasszonyi tánc alatt - utalt nevetve a terhességi hányingerre az énekes, majd így folytatta: - Sokan máshogy közelítik meg ezt a kérdést, de mi a hagyományos módon szeretnénk a sorrendet tartani, úgyhogy remélhetőleg az első gyermekünk a nászéjszakánkon fogan majd meg. 

És hogy miért pont Iszak Eszter mellett akar megállapodni? 

– Sok mindennek kell klappolnia két ember között, köztünk pedig minden stimmel. Eszter az a lány, akivel szeretném összekötni az életem - tette hozzá az énekes, aki méltóképpen szeretné megünnepelni, hogy betölti a negyvenet. 

– A harmincadik évemet is könnyen vettem, szerintem most sem fog megviselni az évtized váltás. Mindenesetre, mivel négy éve nem jelentettem meg szólóalbumot, és jelenleg a TNT turné és a július 4-i Budapest Park koncert van előtérben, úgy gondoltam, ha már ilyen szép kort megérek, egy csokorba gyűjtöm az elmúlt években íródott dalaimat. A születésnapomra pedig megjelentetem.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985111
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985111
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián