Celeb

Sufniban él Amerikában a nagymenő Berki

D. Á.

2015. április 1. szerda 05:00

Megtaláltuk azt a rozoga épületet, amit tengerentúli lakcímeként adott meg a celeb.

Ugye, önök is láttak olyan filmet, melyben a milliomos amerikairól kiderül, hogy valójában nem is gazdag? Nos, a következő efféle történet főszereplője Berki Krisztián lehet – ez azonban nem a televíziós show része. Ez, félő, a valóság.

Az ember Berki „előadásait” hallva, és életvitelét nézve azt hihetné, hogy Amerikában kacsalábon forgó ház, jól menő vállalkozás várja őt. A TV2 Frizbi című műsorában korábban például arról beszélt, hogy neki jelentôs vagyona van.

– Tartósan külföldön tartózkodó magyar állampolgár vagyok. Találtam olyan országot, ahol egyébként is szeretek tartózkodni, van üzleti érdekeltségem, és adózási szempontból is sokkal kedvezőbb. Be vagyok jelentve Amerikában, van vállalkozásom, és ingatlanom is – mondta el Hajdúnak. Két éve pedig a Borsnak beszélt arról, hogy Pamelát is kiköltöztetné.

– Régóta tervezem, hogy kiköltözöm. Évek óta azon dolgozom, hogy a munkáimat is átcsoportosítsam. Arra vágyom, hogy egyszerre tudjak itt és ott is élni. Hogy Pamela velem tart-e, az csak rajta áll.
Nos, a Bors nyomozni kezdett a külföldi vállalkozás és az ingatlan ügyében. Amire bukkantunk, több mint meglepő. Megtaláltuk ugyanis azt a címet, amelyet a magyar cégbíróságnak leadott, mint tartózkodási helyét.

A BK Consultant Kft. cégkivonatában Berki Krisztián, mint tulajdonos szerepel, adatai között pedig nincs megadva magyar lakcím, helyette külföldi lakásaként, illetve tartózkodási helyeként egy floridai, Miami mellett fekvő 230 ezer fős település, Hialeah áll.

A látottakon mi is meglepődtünk. Nemhogy egy társasház, de még egy tisztességes épület sincs a közelben! Úgy tűnik, mintha iparterületen lévő telephely lenne Berki címén, ahol jobbára csak roncs autókat hoznak-visznek. Berki állítólagos tartózkodási helye a 690-es házszám. Ez volna az ingatlana? Ránézésre egy priccs sem fér el benne, de minek is, aludni itt aligha lehet. Az épület ugyanis egy forgalmas út mellett áll, a zaj éjjel-nappal iszonyú. Az ajtó felett egy cégtábla virít. Az interneten nem volt nehéz rátalálni a World Export & Logistics cégre. De hiába volt megadva több telefonszám, nem vette fel senki, vagy bekapcsolt a fax. Így nem tudtunk megérdeklődni, egyáltalán tartózkodik-e ott valaki, csakugyan ez-e a telephelyük, és ha igen, ismerik-e Berki Krisztiánt? Mivel a weboldaluk nem működik, még e-mailt sem tudtunk küldeni!

A cégkivonatból egyébként még az is kiderül, hogy a fent írt cég végelszámolás alatt áll...

Szerettük volna Berkitől megkérdezni a cégkivonatában szereplő vállalkozásról és ingatlanról, de ő válaszként csak annyit közölt:
– A magánéletemet érintő kérdésekre megfelelő készpénzért cserébe válaszolok – zárta rövidre.
 

További cikkek

Elválás

Vége, újabb sztárpár házassága ment tönkre

Tragédia

Gyász: váratlanul elhunyt a csodálatos színésznő

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

MOB: elnököt választ a közgyűlés – élőben az NSO-n!

ripost.hu

Most kaptuk a hírt: holttest hever az újpesti panelház előtt

life.hu

Teljesen összeomlott és felesége halála óta már élni sincs kedve a népszerű színésznek

magyarnemzet.hu

Márki-Zay kijelentéseivel a saját szavazói sem értenek egyet

szon.hu

Modern felvonó visz majd fel a Kopaszra

vg.hu

Elmondta a magyar virológus: ez kell a teljes Covid-védelemhez

life.hu

Young G Béci elszólta magát Kulcsár Edina válásáról: ő másképp tudja a történetet

metropol.hu

43 évesen meghalt a magyar színész, kómába helyezés előtt üzent a covidos anyuka

nemzetisport.hu

Hunyady Emese: Büszkeség, hogy én vagyok az első magyar téli olimpiai bajnok!

origo.hu

Fontos bejelentést tett egy népszerű hazai áruházlánc a SZÉP-kártyákról