Celeb

Puzsér Róbert: Sírok az üldöztetéstől

F. Zs.

Létrehozva: 2015.04.12.

Nem akar szerepet játszani, és tökösebbnek tűnni. Vállalja, hogy megremeg a hangja a bíróság előtt. Puzsér azt mondja, akit meghurcolnak, annak nem szégyen reszketnie.

Sokakat meglepett, hogy a csiszolatlan modorú, nagyhangú és igencsak indulatos Puzsér Róbert remegő hangon, szinte sírva mondta el az utolsó szó jogán érveit a bíróságon, ahová Hajdú Péter idéztette be becsületsértés vádjával.

A többség talán azt várta, hogy a kritikus ugyanazzal a határozottsággal és keménységgel védi meg álláspontját, mint azt Facebook-oldalán vagy bármely más nyilvános szereplése során teszi, ennek ellenére egy megilletődött embert látni a bírósági tárgyaláson készült videón.

Puzsér nem szégyelli magát, és nem aggasztja, hogy ettől esetleg gyengének tűnhet bárki szemében.
– Meghurcol egy gátlástalan médiapszichopata, kíváncsi vagyok, hogy ha magukkal történne ugyanez, vajon mennyire lennének tökösek? – kérdez vissza emelt hangon már az első mondatában Puzsér Róbert.

– Ha üldöznek, akkor igen, megremeg a hangom, mert a személyes egzisztenciámat kell megvédenem egy olyan bíróság előtt, amelyik a privát ízlése szerint dönti el, hogy a „szarkupac” kifejezés épp tetszik-e neki vagy sem. Ízlésbeli ügyeknek nincs keresnivalójuk a büntetőbíróság előtt, ott a véleményszabadságot kellett volna megvédeni. Sajnos azonban nem ez történt.

Puzsér Róbert és Hajdú Péter között évek óta rossz a viszony, ami egyre csak romlott, míg mára odáig fajult, hogy Hajdú Péter kilenc különböző pert indított a kritikus ellen. A legtöbb polgári eljárás, de van három büntetőügy is, többek közt becsületsértés, jó hírnév sérelme és hamis tényállítás miatt. Amennyiben csak az egyikben elkaszálják Puzsért, akár börtönbe is kerülhet.

– A világ nem változik magától, a változásnak ára van – magyarázza Puzsér. – Ha kell, börtönbe vonulok, hogy befizessem a magam részét. Hajdú jogi terrort alkalmaz, furkósbotként használja a bíróságokat ellenem. Neki milliárdjai és drága ügyvédei vannak. Nekem csak igazam.

Kimondták: bűnös!

Talán azért is remegett meg Puzsér hangja, mert első fokon bűnösnek ítélték, egy év próbára bocsátották és tízezer forint pénzbírságot mértek rá. Ő enyhítésért, Hajdú súlyosbításért fellebbezett, letöltendő börtönbüntetést tartana helyénvalónak.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek