Álló péniszét küldte rajongója Rubint Rékának - fotóval

pénisz
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 24. 05:40
Egy ágaskodó férfi nemi szerv fotóját osztották meg Rubint Rékával. A Facebookról hamar eltűnt a botrányos kép.
GYLF

“Party time” címmel osztott meg korábban egy buliképet Rubint Réka a közösségi oldalán, amelyen másik négy hölgy társaságában boldogan pezsgőztek a tavalyi törökországi Alakreform táborban.

Természetesen – mint minden bejegyzését – ezt is pillanatok alatt ezrek lájkolták és osztották meg, és
természetesen tucatszám érkeztek a kommentek is, köztük egy nem mindennapi. Egy V. Zoltán néven regisztrált férfi egy széles mosoly kíséretében egy hatalmas férfi nemi szerv képével próbált "kedveskedni" Rékának. A bejegyzés mára azonban már eltűnt Réka oldaláról.  

Ő munkatársunktól értesült az esetről, és a Bors közbenjárása mellett láthatta meg az üzenetet is, amit kérésünkre nem hagyott szó nélkül.
 
 – Ilyen korábban sosem történt velem. Az obszcén megjegyzések száma is egyre kevesebb szerencsére – nyilatkozott a háromgyermekes édesanya.

– A tapasztalataim alapján szinte száz százalékban csak kedves, pozitív, optimista emberek követik az oldalamat. Nyilván akad olyan, is aki nem szimpatizál velem vagy azzal, amit képviselek, de őket is elfogadom. Ennek a bizonyos személynek, aki ezt a fotót kommentként posztolta, a legnagyobb
büntetés saját maga társasága és az, hogy ebben leli az örömét. Sokszor hamis adatlapok mögé bújva élik ki a vágyaikat, az arcukat sem merik vállalni. Milyen sérült személyiség lakozhat egy ilyen emberben? Én magam olvasom és válaszolok a kommentekre, de vannak munkatársak is, akik azonnal eltávolítják az ilyen betolakodókat – mondta Réka.

Schoberték több százezres oldalain ugyanakkor rendre megjelennek a gyermekeik is, de Réka szerint ők nincsenek kitéve az internetes magamutogatóknak.
 
– Lara lassan tizenkettő, de nem engedem neki, hogy regisztráljon közösségi oldalon. Norbika pedig egyelőre nem is érdeklődik ezek iránt. Amíg lehet, szeretném őket megóvni ettől. Nyilván családi képeket a jövőben is megosztok majd, hiszen a családom a legfontosabb a számomra, és amit képviselek, annak is fontos részei: egy anya, egy feleség is élhet aktív, egészséges életet, példát mutatva ezzel gyermekeinek. Az ilyen személyek, akik arc nélkül, álneveken regisztrálva mocskolódnak, a legnagyobb rajongóim, hiszen naprakészek belőlem, és itt kezdődik a sikeresség – mondta bölcsen Réka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.