Endrei Judit a kereskedelmi televíziók beindulása előtti korszak egyik legnépszerűbb műsorvezetője volt, 1998-ban aztán váratlanul búcsút intett a média világának.
– Komoly döntés volt, és tartottam is hozzá magam. Valahogy kikoptak a műsorok alólam, újakra nem kaptam felkéréseket, a helyzetem nagyon bizonytalanná vált, nem akartam méltatlan helyzetben maradni a tévében – árulta el döntése okát a 61 éves Endrei Judit, akit akkoriban az segített át a váltáson, hogy megjelentette első könyvét, amit aztán több is követett.
– Lényegében az elmúlt tizenhét évben ugyanazt csináltam, mint a televíziózásban: egészségről, kultúráról és emberekről szóltam a könyveimben, a közönségtalálkozókon és a jószolgálati munkám során.
Judit egykori tévéskollégája, Fodor János nemrégen elindított egy internetes rádiót, amely kimondottan a nőket szolgálja, a nők közösségét akarja építeni.
– Két órát kaptam a Rádió Bézsben, ahol azzal foglalkozhatok, amit szeretek és érdekel. Bízom benne, hogy másokat is. Soha nem rádióztam, semmilyen tapasztalatom nem volt. A Korhatártalanul első adása korrektül lement, szerintem egyre javul, remélem, lesz olyan, amikor azt mondom: na, ez már nagyon jó volt. Tanulom, élvezem. Annak, hogy nem térek vissza a nagy médiumokba, az az oka, hogy erre az Endrei Juditra ott valószínűleg nincs szükség. Ennél a rádiónál viszont így szeretnek, amilyen vagyok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.