Orvosi csodának tartják Gidófalvy Attilát

gerincmerevítő
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 11. 09:45
A rockernek a gerinccsigolyája tört el, de már olyan hajlékony, hogy orvosa szerint maga a csoda, ami vele történt.
A. T.

Gidófalvy Attilának tavaly, focizás közben egy rossz mozdulat következtében tört el a lumbális ötös gerinccsigolyája, ami után közel nyolcórás műtéttel sikerült csak megmenteni a bénulástól.

Az októberi operációt követően a rocker nem hagyta el magát, és kitartásának köszönhetően visszatérhetett a színpadra, most pedig végérvényesen búcsút int terepszínű rögzítőjének is.

– Az életet élni kell! Nagyon szép dolgok vannak ebben az életben. Én azért vállaltam a munkát, mert tudtam, hogy a jóisten vigyázz rám, és ez így is történt – meséli a billentyűs. – Időközben megoperálták az ujjaimban az ízületet is, és gyógyszeres onkológiai kezelésekre is járok, mert jóindulatú daganat volt a csigolyámban, ezért törhetett el. Szerencsére ez maximálisan gyógyítható. Jól vagyok, és boldog vagyok.

Gidó büszkén újságolta, hogy már olyan hajlékony, hogy újra egyedül köti be a cipőfűzőjét.

– A főorvos azt mondta, maga vagyok a csoda. Szeretném meghálálni az orvosok, nővérkék gondos ápolását. Elárvereztetem a dedikált rögzítőmet, és az árát a kórházi osztálynak adom.

Az örökké vidám zenész már készül a Fáraó és a Lord együttes március 27-i közös bulijára, a Barba Negrában több órán keresztül kényezteti majd játékával a rajongókat, így mindenki meggyőződhet róla: legyőzte a betegségét. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.