Sziasztok! Köszönöm, hogy töretlenül mellettem vagytok. A szeretet energiát és erőt ad... Szeretlek Titeket! – ezt írta Zalatnay Sarolta közösségi oldalán azután, hogy kilépett a bíróság épületéből. S hogy valóban állnak mellette, arra a Bors egyik olvasójának levele a bizonyíték.
Igaz, a névtelenséget kérő hölgy aligha tud közel kétmillió forintot adni Cininek, hiszen anyagi helyzete még azt sem teszi lehetővé, hogy mobiltelefont tartson, a szándéka azonban így még értékesebb. Lássuk a hölgy levelét!
„Undorítónak találom, hogy a nőket állandóan le akarják csukni, beleértve Zalatnay Saroltát is. És fel nem fogom, hogy mikor az országban nagyon sok férfi milliárdokat csal, lop, közülük alig-alig kerül valaki börtönbe, ezzel szemben egy nő, akármit is csinál, azonnal elítélik. (...) Ha mások is úgy gondolják – és ez egy hirtelen ötlet –, fogjunk össze, és segítsük Zalatnayt. Hatvanhat éves vagyok, nagy rajongója. Nagyon sajnálom őt, szívem szerint küldenék tízezer forintot, de egyelőre nem tudom, milyen formában. A zenésztársai annyian vannak, segíthetnének ők is” – üzente a szekszárdi hölgy.
Mint a Bors megírta, első fokon az énekesnőt ismét bűnösnek találta a bíróság egy kétmillió forintos csalási ügyben. Cinire 1 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki a Budaörsi Járásbíróság 3 évre felfüggesztve, s vissza kell fizetnie a felperesnek a fent írt kétmillió forintot is.
Az énekesnőre még vár a jogerős ítélet, ami elvileg enyhébb lehet, ha megtéríti az okozott kárt. Ebben akar segíteni a névtelenséget kérő rajongó azt remélve, akkor Cini talán felfüggesztett büntetést sem kapna – így annak az esélye is csökkenne, hogy kedvencének, ha a felfüggesztés időtartama alatt vétene a törvények ellen, valóban be kelljen vonulnia a rács mögé. Mondhatjuk, a hölgy a börtönből menekítené Cinit.
S mit szól ehhez az érintett? Nos, jólesik neki a kezdeményezés és a rajongók szeretete, de egyelőre inkább abban bízik, hogy a másodfokú tárgyaláson az igazság az ő oldalára áll, és nem lesz szükség hasonló összefogásra. Ráadásul mindenféle pénzügyben – legyen szó akár segítségről is – roppant óvatossá vált.
– Félek az ilyen dolgoktól, mert ez is a visszájára sülhet el. Most a másodfokú tárgyalásra összpontosítok, harcolok, ameddig tudok. Jó sz.rul élem meg ezt az egészet – adott helyzetjelentést lelkiállapotáról Cini, hozzátéve, hogy van még pár kijátszatlan kártyalap a kezében. – Pár ember még nem szólalt meg, aki érintett az ügyben. Csak nem tartottuk fontosnak a meghallgattatásukat, mert nem gondoltuk, hogy csomó tanúval kell az igazunkat bizonyítgatnunk – árulta el Cini.
Az énekesnő örül, hogy pályatársai – mint arról szintén a Bors számolt be szerdán – kiállnak mellette:
– Olvastam Frenreisz Karcsi nyilatkozatát a Borsban, hogy nekem is változnom kell. Ebben teljesen igaza van. Magyarán nem kéne mindenbe egyből fejest ugranom, és csak a legjobb barátaim segítségét szabadna elfogadnom. Mert minden a visszájára fordulhat, lásd ezt a helyzetet. Azt remélem, hogy a nyáron lesz alkalmam havonta háromszor-négyszer fellépni, és hogy adhatok még egy nagy bulit a tavalyi ötvenedik jubileumomra utólag.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.