Kitálal Kozsóról sztárzenekara

Shygys
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 16. 08:30
Összeáll a Shygys. A hírnek talán csak Kozsó nem örül, akinek a menedzsere szerint úgy érzi, megkerülték. Ez már háború!
GYLF

Visszatér a színpadra a 90-es évek fiúbandája, a Shygys. Egyedül volt mentoruk, az éppen Amerikában lábadozó Kozsó nem boldog.

– Úgy tűnik, Kozsó és a fiúk között még mindig nem lehet temetni a másfél évtizedes háborúskodást. Kozsó meg akarta újra csinálni az együttest, úgy gondolja, ez a formáció az ő gyermeke. A dalok, imázs, fotók, minden. A srácok azonban saját lábra álltak – mondta a Total Dance Fesztivál szervezője és Kozsó managere, Mára Krisztián.

A csapat 1997-ben alakult Kozsó menedzselésével, két év múlva szakítottak, és pereskedés után milliókért vásárolta ki őket egy nagy kiadó. Most mégsem értik Kozsó kirohanását.

– Kozsó ügyesen elleste a szakmát másoktól, és a saját eszközeivel alkotott meg bennünket – mondta a Borsnak Bálint és bevallotta: fiatal popcsapatként nekik csak kis falat jutott a telt házas koncertek bevételeiből.

– Elfogadtuk a helyzetet, így tudtuk, nem mászkálhatunk a barátnőinkkel, milyen ruhákban kell járnunk, kikkel beszélhetünk, kikkel nem. Egy évig bírtuk. Elmondásuk szerint sokszor egy szendvicsre, alsógatyára tellett csak a bérükből, de ők élvezték a népszerűséget.

– Furcsa, hogy most megint ellenséges velünk. Mi szeretettel gondolunk rá, és szívből kívánunk neki gyógyulást – mondta Ács Bálint. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.