Háromszázan búcsúztak Gáspár Győző mamájától

Gáspár Győző
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 11. 04:40
Örökre lehunyta a szemét Gáspár Győzőné. Győzike édesanyja le akarta győzni a betegséget, de már az égből vigyáz szeretteire.
Győrik L. Ferenc

Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn este nógrádmegyeri otthonában örökre lehunyta a szemét idősebb Gáspár Győzőné, Mari mama. Erről elsőként idősebbik fia, Győzike számolt be a Facebookon.

„Mély fájdalommal tudatom mindenkivel, hogy Édesanyám az Isten országába távozott. 2015. március 12-én (csütörtökön) délután 2 órakor, a nógrádmegyeri temetőben helyezzük végső nyugalomra. Egyben kö­szönetet mondok mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család: Győző papa, Zsolti és Győzike”– írta.

Mari mamát augusztus óta súlyos betegséggel kezelték, az utolsó pillanatig küzdött.

– Meg akart gyógyulni, mindent megtett ő is, az orvosok is azért, hogy meggyógyuljon – mondta a Borsnak Gáspár Zsolt.

– Az Úr abban is segített nekünk, hogy hazahozhattuk anyánkat, és itthon, szerettei körében csukhatta le a szemét örökre. Hétfőn este hatkor még erőt vett magán, Győzit, édesapámat és engem hívatott magához, és elbúcsúzott tőlünk. Arra kért minket, vigyázzunk egymásra. Ő mindig velünk lesz, fentről vigyáz ránk. Este kilenckor ment el. Háromszázan jöttek el virrasztani – magyarázta a kisebbik Gáspár fiú.

Zsolt szerint az egész családot megviseli Mari mama távozása.

– A Gáspár család elvesztette a motorját. Ő volt az, aki felnevelt minket, aki az unokákat nevelte, aki kacsákat, csirkéket tartott, aki mindennap főzött nekünk. A nyilvánosságot mindig kerülte, de ő volt az, akire mindig számíthattunk. Arra kért minket, cigányzene ne legyen a temetésén, mert az neki szomorú. Zámbó Jimmyt és Máté Pétert szeretne hallani – mondta az anyját gyászoló fiú.

Mari néni 1954-ben született, Nógrádmegyeren. Ott, az általános iskolában ismerte meg idősebb Gáspár Győzőt, aki tizenhét éves korában megszöktette őt. Azóta is boldogan éltek, Győző fiuk 1974-ben, Zsolt 1975-ben született.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.