Celeb

VV Fannit kirúgták a tánciskolából

D. Á.

Létrehozva: 2015.02.28.

Tánctanáránál, Orova Karolánál is kiverte a biztosítékot, aki úgy döntött, kiteszi Fanni szűrét az iskolából, és nem jár vele többé fellépni sem.

Szeretném népszerűsíteni a hastáncot és saját magamat mint hastáncost – VV Fanni már a villába való beköltözése előtt is ezt hangoztatta.

Ennek ellenére a lány a villaporond helyett inkább az ágyban mutatta be ország-világ előtt csípőmozgását, ez lett a veszte. A lepedőakrobata mutatványai, beszédstílusa és Dennis leköpése nemcsak édesanyjánál, de tánctanáránál, Orova Karolánál is kiverte a biztosítékot, aki úgy döntött, kiteszi Fanni szűrét az iskolából, és nem jár vele többé fellépni sem.

– Az elmúlt egy évemet Fannira szántam, csak vele foglalkoztam, és olyan ügyes volt, hogy duettpartneremnek választottam. Együtt jártunk fellépni, versenyezni. A hastáncnál vékony a mezsgye, gyakran örömlánynak te­kin­te­nek bennünket, ezért szigorú vagyok a táncosaimmal. Nem engedem például, hogy kivágott ruhákat hordjanak – kezdte Karola, aki azt tapasztalta, hogy tanítványa az életben nem vetette el ennyire a sulykot.

– Az édesanyja megkért, tévéműsorokban védjem meg a lányát. Erre nem voltam hajlandó, mert nem értek egyet azzal, hogy a fél világ előtt kell szexuális életet élni. Fanni elmondta, hogy ő ilyen – akkor miért kell megvédeni?! Ettől az édesanyja kiborult, fenyegetőzni kezdett – árulta el a Karyah Dance vezetője, aki végül úgy döntött, eltanácsolja Fannit.

– Nem akarom, hogy egy kalap alá vegyenek vele. Nem tudok azonosulni a dolgaival, ráadásul a történtek után nem lenne harmonikus a közös munkánk – mondta Karola. Fanni elfogadta a döntést, de sértve érzi magát.

– Mivel a tanárnőm kijelentette, hogy a nem létező hírnevére ne hozzak szégyent, így abba kellett hagynom a hobbimat. Sajnálom, hogy így alakult, de szeretném megköszönni a támogatást és segítséget, amit eddig kaptam. Hiányzik, de majd ha nagyon ügyes leszek, akkor szeretnék egy tánciskolát – mondta Fanni.
A tánctanár ehhez még azt tette hozzá: szerette volna a kialakult helyzetet a show után tisztázni Fannival, de a lány erre nem adott esélyt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16987466_auto_resized.jpg
origo.hu

A Nemzeti Színház ellen hergel a színészből lett temetőgondnok, Gáti Oszkár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25327_resized.jpg?avcount=1708778112
origo.hu

Váratlan fordulat: eldőlhet a háború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16982036_auto_resized.jpg
life.hu

Te is szereted a zacskós levest? Akkor ezt a videót mindenképpen látnod kell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16985813_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Éppen csak elemelte a kezét a kormányról vezetés közben a sofőr, azonnal hozzávágtak egy 150 ezer forint értékű bírságot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16984731_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ne öntsd ki a tészta főzővizét: fantasztikus mire használhatod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16987732_auto_resized.jpg
vg.hu

Hullanak mint a legyek az orosz vadászgépek – megérkezhetett Ukrajnába a Nyugat segítsége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25328_resized.jpg?avcount=1708778112
origo.hu

Rejtélyes módon eltűnt hajójáról egy házaspár, vér borította a fedélzetet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16980516_auto_resized.jpg
astronet.hu

Február 24.: szökőnap, telihold és az év első tízmilliószoros napja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1708778112
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25329_resized.jpg?avcount=1708778112
vg.hu

Két éve tart az ukrán háború – hogy változott a haditechnika és a stratégia?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708778112
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16987804_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csak leparkolt a Lidlnél – katasztrófafilmekben látni olyat, ami ezután történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/7GqQm7jp-pi-jiBlIUHgr8x74M1a7WXsasPQu4zTthQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmYTE5M2E4Y2IyZjRjMzdiMmU2Yjk4YTRlMzc0NDA3.jpg
Vita

Kamerák előtt szólt be Rákóczi Ferinek Szente Vajk

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/WBvn7Hyt3aADhS8cGRWCQsCH53Z53bWgo6piWWVCXR0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhiNDA1NGJjODc0MDRiZjU4OTZhZTkyYmMwY2U3ZmZl.jpg
Balhé

„Tavaly ezen a napon loptad el a pénzem” – megint nyilvánosan alázza a feleségét a Fekete Vonat hajléktalanná lett sztárja