Celeb

Lopják a Szürke 50 árnyalatát Dukai Regináék

Bors

Létrehozva: 2015.02.13.

Jogtalanul árulja A szürke 50 árnyalata jegyében készült termékeit egy magyar divatmárka – derítette ki a Bors.

Szexi telefontokok, Mrs. Grey feliratú pólók, egyéb holmik jelentek meg a magyar piacon, melyek egyértelműen A szürke 50 árnyalata című sikerkönyvet és a belőle készült mozifilmet idézik. A kultikussá vált regény körüli felhajtást a magyar Sugarbird divatmárka is kihasználja: legutóbbi kollekcióját A szürke szado-mazo stílusa ihlette.

A vásárlócsalogató ötlet talán még a filmnek is jó reklámot csaphat, ám esetünkben pont az ellenkezőjéről van szó. Legalábbis erre a következtetésre jutottunk, miután a Bors megkereste a brit könyvkiadót.

– Nem volt tudomásunk ezekről a termékekről. A könyv szerzői jogait kizárólag mi birtokoljuk – válaszolta a Borsnak Ross Allan, a kiadó jogtanácsosa.

A kollekció körüli ellentmondásokról véleményt kértünk a Sugarbird csapatától is, de nem kívántak nyilatkozni e témáról. Egyébként nem ez az első eset, amikor gyanúba került a Zimány Linda és Dukai Regina nevével fémjelzett divatcég. 2009-ben Gyulai Natália, két évvel később Sarkadi Fanni ruhájához hasonló, tavaly pedig Cakó Kinga kreációjára emlékeztető cuccukat kínálták.

Alma is beszállt

Pirner Alma is megérezte a könyvet körüllengő „pénzszagot”. A sztriptíztáncosnő összeállított egy, A szürke 50 árnyalata kollekciót, amely többek között megtorló korbácsból és pálcából, nyakkendőből, bimbószorító csipeszből áll. A neten exkluzív kollekcióként árulja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek