Celeb

Kínos: Zséda Péter Szabó Szilvi ruháját húzta magára – videókkal

kbv

Létrehozva: 2015.01.22.

Míg a nemzeközi sztárok kínosan ügyelnek arra, hogy nehogy olyan ruhában lássák őket, amiben előttük egy másik híresség is megfordult már a vörös szőnyegen, itthon erre még kevésbé adnak a celebek.

Kétség kívül gyönyörű az a fekete csipkefelső, amin Zséda és Péter Szabó Szilvi, illetve stylistjaik szeme is megakadt, amikor legfrissebb klipjeikhez ruhát kerestek az énekesnőknek. Nem is nagyon szólnánk meg őket érte, hiszen az alig takaró darabban minkét énekesnő lenyűgözően fest. A divatetikett mégis azt diktálja, hogy nem volt túl szerencsés Zsédáék választása alig pár hónappal az után, hogy Szilvi már viselte ezt a darabot.

Szilvia a Bíbormadár, Zséda pedig a Hány percet élsz című számhoz választotta a sokat sejtető darabot. Szilvia klippremierje után eképpen nyilatkozott róla lapunknak:

– Amikor először megláttam ezt a felsőt, azt mondtam: Úristen! A stylist végül rábeszélt, hogy bújjak bele, és nézzük meg. Való igaz, úgy tűnik, nincs alatta semmi, de megsúgom, volt. Ami különösen tetszett még benne, a hátrésze, ami olyan hatást kelt, mintha henna lenne a testemen. Ápol és eltakar. Mutat is, meg nem is - mondta az énekesnő.

– Szóval így utólag nagyon jól éreztem benne magam. Már csak azért is, mert a forgatás után pár nappal Londonban, az Oxford streeten sétáltam, és a központi márkabolt kirakatában, középen megláttam ezt a felsőt. Jó érzéssel töltött el – nyilatkozta akkor Szilvi.

Alant látható a két klip is. Önök szerint kinek áll jobban a fekete csipke?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715023510
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715023510
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715023510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715023510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715023510
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség