Eltiltották a munkától Gombos Edinát

eltiltás
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 28. 04:40
Valószínűleg nem így képzelte el a második várandósságát Gombos Edina, boldogságát ugyanis beárnyékolja egy vesekő, amely kínzó fájdalmakkal jár.
Bors

Edinát több mint két héttel ezelőtt egy céges rendezvényről vitték kórházba hatalmas fájdalmakkal. A kismama, aki áprilisban hozza világra második gyermekét, infúziós kezeléseket kapott, hogy pár nap alatt „megszülje” a követ, ám ez még mindig nem történt meg. Orvosai ezért egy kisebb beavatkozással segítik a vesekő távozását.

– A vesekő még mindig nagy fájdalmakat okoz, ezért az orvosaim eltiltottak a munkától és szigorú fekvésre ítéltek. Infúziót kapok, hátha a kő távozik a szervezetemből – üzente lapunknak Edina, akinek a pocakjában fejlődő kislányáért nem kell aggódnia, makkegészséges.

A műsorvezető korábban a Borsnak elárulta, nem ez az első veseköve, sőt a családjában szinte mindenki átesett már ilyen „szülésen”.

A bajban persze Edina számíthat a kollégáira.

– Gombos Edina egészségügyi okokra hivatkozva pihenőt kért tőlünk. Most az ő és a baba egészsége a legfontosabb, ezért a kollégák megoldják a helyettesítését. Az Aktívot ezen a héten Váczi Gergő vezeti – nyilatkozta Koltay Tamás, a TV2 csoport kommunikációs vezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.