Saját cége van Kovács Kinga szépségkirálynőnek

szépségkirálynő
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 22. 08:00
A huszonhárom éves budapesti Kovács Kinga fejére került szombat este a Miss Hungary 2014 koronája. A verseny után kiderült, volt kitől örökölje a szépségét.
Huszti Zoltán

A nézőtéren ott ült a nagymamája és az édesanyja is Kingának. A Borsnak az utóbbit sikerült megszólaltatnia.

– Még most is könnybe lábad a szemem, amikor az eredményhirdetés perceire visszagondolok. Bíztam Kinga győzelmében, de legalább az első három hely valamelyikben, mert nekem is a saját gyermekem a legszebb. A karácsonyi meglepetés az lesz, hogy végre ehet-ihat, vége az önsanyargatásnak és a lemondásoknak. Jöhet a bejgli és a töltött káposzta – mondta Krisztina, az anyuka.

Kinga, az új szépségkirálynő is elárult néhány érdekességet magáról.

– Édesapámmal viszünk közösen egy céget, de ezen kívül modellként és hoszteszként is dolgozom. Hobbiként pedig lovagolok. Tizenkilenc évesen, 2010-ben már indultam ezen a versenyen, de akkor nem készültem ennyire. Rájöttem, hogy a szépség kevés. Edzésekkel kell formálni a testet, hónapokkal előtte vége a bulizásoknak. Pihenés van, edzés, és meggondolt étkezés.

– Nagy álmom volt ez a korona. Édesanyámat és a nagymamámat is boldoggá akartam tenni. Hollandiában éltem négy hónapig, és amikor végleg hazajöttem, felhívtam a főszervezőt, hogy meddig lehet jelentkezni a versenyre. Azt mondta, hogy másnap három óráig. Szerencsésen elcsíptem az utolsó pillanatot.

A Kis Hercegnő címet, azaz a tini kategória koronáját a tizenhat éves győri Nagy Mirtil Kyra nyerte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.