Katie Holmes majomkenyérrel szúrta ki családja szemét

Katie Holmes
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 27. 11:15
Évente csak egyszer ad lányának majomkenyeret.
Bors

1974-ben a hat fiával közösen díszítette fel a karácsonyfáját Neil Olson. A férfi tudta, hogy hosszú ideig ez lesz az utolsó közös karácsonyuk, mert a fiai közül kettő hamarosan elindul a vietnámi háborúba. Az apa ezért megfogadta, hogy addig nem szedi le a díszeket, amíg a két katona haza nem jön, és újra együtt nem lesz a féltucat gyerek.

A legidősebb fivér azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett egy csatában, hogy képtelen volt visszatérni a szülővárosába, Wausau-ba, ezért a karácsonyi fenyő azóta is feldíszítve maradt. A fiú azóta is mozgásképtelenül fekszik egy rehabilitációs klinikán, és bár rendszeresen látogatja őt a család, vagyis sűrűn találkoznak az apuka érintetlenül hagyta a fát.

– Már megszoktuk, ez a szoba egyik elmaradhatatlan tartozéka – mondja a Wausau Daily Herald című lapnak a ligkisebb fivér – Nem is hagynánk egyébként, hogy leszedje a díszeket. Bár nagyon poros, a tűlevelek nagy része már rég lehullott és az égősor is közel száz éves, a család úgy döntött, hogy ez a fa ott marad és úgy, ahogy a boldog pillanatokban hagytuk 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.