Három kilót híznak a Hal a tortán sztárjai

Hal a tortán
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 21. 09:30
A TV2 gasztro­realityjében a sztárok sorra engedik be otthonukba a közönséget. A képernyőn minden olyan tökéletesnek tűnik. Mint megtudtuk, az ételek a valóságban is finomak, de gyakran csúszik hiba a gépezetbe.
Munkatársunktól
Egy adás 80 óra

Általában egy epizódot két stáb forgat. Az egyik stáb leköveti az éppen adott vendéglátó bevásárlását, főzését. A másik interjúkat forgat a vendégekkel, követi az utazást, az érkezést. A va­csora helyszínén mindkét stáb dolgozik. A forgatás az éppen aktuálisan főző celebbel délelőtt 10 körül kezdődik, és a vendégek távozása után ér véget. Ez nemritkán késő éjjelig tart. Ezt követi az utómunka, amit egyszerre több ember végez. Legalább 70-80 munkaóra az, amíg elkészül egy epizód a forgatástól a leválogatáson át a vágásig, majd a képernyőre kerülésig.

Nyolc-tíz óra nyersanyag ké­szül egy forgatási na­pon, ebben már benne vannak az interjúk az összes szereplővel. A stáb leharcolt már egy kisbuszt, a második halas furgon koptatja az utakat. Több mint ötszáz vacsoravendég volt már, körülbelül 1600-1700 forgatási órával.

Vacsora 400 ezerből

Úgy tudjuk, a Hal a tortán szereplői 30 ezer forintból vásárolhatnak a vacsorára, de ezt na­gyon sokszor túllépik a sztárok. Mindenki ki akar tenni magáért, és ezért szinte mindenki a zsebébe nyúl. Készülnek plusz étellel, itallal, ajándékokkal is. A Hal a tortán sokéves történetének legdrágább vacsorája Fásy Ádám nevéhez fűződik, aki körülbelül 400 ezer forintot költött vendégeire.

Megcsúsznak

Az adásokban ugyan sohasem látszik, de általánosságban elmondható, hogy a szereplők annyira maximalisták, hogy sosem készülnek el időre. Gyakran megesik, hogy a celebek kinn a buszban ülve várják, hogy elkészüljön a vendéglátójuk. A legnagyobb csúszást Debre­cze­ni Zitának sikerült produ­kálnia egy korábbi adásban. A modell a vizsgája miatt akkora késésben volt, hogy mire hazaért, a vendégek ott ácsorogtak az ajtaja előtt, az ételhez pedig még hozzá sem kezdett.

Őszinteség tálalva

A műsor szerkesztői elmondták, hogy a produkciónak nem célja kellemetlen helyzetbe hozni senkit. A legfontosabb az, hogy a híresség is jól érezze magát, ettől lesz szórakoztató az adás. Ritkán fordult elő, hogy egy-egy jelenetet ki kellett vágni azért, mert valaki olyasmit mondott el, amit később nem vállalt.

A legtöbben a társaságnak vagy a finom boroknak köszönhetően a műsorban elmesélnek olyan dolgokat is, amiket stúdiókörülmények között talán nem említenének meg. Ilyen volt például, amikor Liptai beszélt arról a zsűritársainak, hogy fél a magánytól, vagy amikor Hujber Feri megmutatta a kislányát.

Egy falat sem marad

A forgatóstáb legnagyobb problémája, hogy általában olyan jól sikerülnek az ételek, hogy a forgatás végére nem marad semmi az egész nap lelkesen dolgozó stábnak. Ellenben nem ritka, hogy a hírességek két-három kilót híznak egy hét alatt. Aki fogyózik, annak nem szerencsés a részvétel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.