Különösen nehéz az idei év a nemzet színészei számára. A tizenkét tagú társulat tavasszal Szabó Gyulát vesztette el, aztán néhány hét leforgása alatt hárman haltak meg. Sztankay István szeptember 12-én, Avar István másnap, szeptember 13-án hunyta le örökre a szemét, és még fel sem ocsúdtak a tizenkettek, múlt szombaton, november 8-án máris egy újabb tragédiáról szóltak a hírek, meghalt Gera Zoltán is. Törőcsik Marit – aki 2013 decemberében a férjét, Maár Gyulát is elvesztette – érthetően nagyon megviselte a barátok halálhíre. A színésznő azt mondja, neki lassan már csak az emlékei maradnak.
– A Honderű című Spiró-darabban játszottunk együtt Gera Zoltánnal. Fantasztikus szereposztás volt, Haumann Péter, Sinkó László és Újvári Zoltán szerepelt velünk – emlékszik vissza Törőcsik Mari. – Amikor megtudtuk, hogy Gera Zoltán megbetegedett, és nem tud színpadra lépni, mindenki azt javasolta, hogy addig ne játsszuk ezt a darabot, amíg fel nem épül. Mert zseniálisat alakított, pótolhatatlan volt. Sajnos már nem kerülhetett sor erre, többé nem léphetünk együtt színpadra. Megint elment egy remek ember, egy fantasztikus művész, az életem egyik darabkája. Felfoghatatlan az elmúlás, nehéz a szívem, egyre több barát hagy itt engem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.