Eleinte nem sokan hittek abban, hogy Pikali Gerda és Rékasi Károly kapcsolata kiállja az idő próbáját, a pár azonban bebizonyította, nem véletlenül vállalta a megpróbáltatásokat. Jó ötszáz napja már, hogy együtt vannak, s hónapokig loholt a sajtó a nyomukban, válásaikat, összeköltözésüket szinte élőben közvetítették.
Pikali Gerdát és Rékasi Károlyt egy szemfüles fotósunk csípte el a József Attila Színház művészbejárója előtt szerda este. Egymást karolva, boldogan érkeztek Az aranyember elôadására, megkeresésünkre erről is beszéltek. Így végre az is tisztázódott, hogy igaz-e, amiről egy esztendeje címoldalon írtak a lapok: a pár meggyűrűzte egymást.
– Eljegyzés? Tényleg volt ilyen cikk? Nos, mi nem tudunk a dologról – cáfolta a hírt mosolyogva Pikali Gerda, majd szerelme vette át a szót.
– A legfontosabb, hogy nyugalomban és szeretetben telnek a mindennapjaink, és így is készülhetünk az előttünk álló feladatokra. Én épp a Csalóka szivárvány című darab november 15-i premierjére – magyarázta a Borsnak Rékasi, akinek párja egy ideje konkurenciája is: Gerda a Jóban Rosszban sorozatban kapott szerepet.
– Nagy Gabriella százados nagyon jól kitalált, izgalmas figura, sok közös van bennünk – mondta a színésznő, aki nemcsak szereplője, de nézője is a sorozatnak. – Igyekszem visszanézni a részeket, hogy tanuljak belőle és felmérjem, azt látom-e, amit szeretném, ha mások is látnának. Érdekes, hogy én a jó vagyok, Karcsi pedig „odaát” a rosszfiú. Időnként az is előfordul, hogy előbb az egyikünket nézzük, majd a másikunk következik – mondta a színésznő.
Gerda nagyon megszerette TV2-s kollégáit, azt mondja, mindig örömmel indul forgatni, hisz olyan, mintha nem is munkába sietne. – Amikor megérkeznek a szövegkönyvek, sokszor körbehívjuk egymást, hogy megtudjuk, kivel mi történik majd – mesélte a sorozat Gabriellája.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.