Életét kockáztatta az őrült Tom Cruise

filmforgatás
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 03. 09:30
Tom Cruise bátorságáról legendák szólnak, hiszen nem alkalmaz dublőröket akciófilmjeiben. A színész hétvégén élete legnagyobb mutatványát hajtotta végre egy repülőgép oldalán.
Bors

Tom Cruise már hónapok óta dolgozik a Mission: Impossible ötödik részén, stábjával egyebek között Bécsben és Londonban is forgat. Az 52 éves színész az akciószéria korábbi részeiben már megmászta a világ egyik legmagasabb épületét Dubajban, valamint Utah államban egy majd’ ötvenméteres sziklára is felkapaszkodott kötél nélkül, de a mostani filmben még ennél is továbbment.

Egy katonai repülőgépre csimpaszkodva ugyanis több mint másfél kilométeres magasságban forgatott. Bár a film készítői könyörögtek neki, hogy ezúttal fogadja el a kaszkadőri segítséget, Cruise visszautasította.

– Ez volt a legőrültebb jelenet, amit Tom valaha forgatott. Amikor befejeztük, az egész stáb ujjongott – mondta az egyik filmes a Sun című napilapnak. Cruise összesen húsz percet töltött az Airbus A400M Atlas típusú repülőgép oldalán, a gép pedig 300 kilométeres sebességgel szelte a levegőt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.