Demcsák Zsuzsa: még nem halhatok meg

Demcsák Zsuzsa
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 13. 04:00
Megdöbbentő titkokat árul el az életéről Demcsák Zsuzsa most megjelent könyvében. Az elmúlt években a gyilkos kórral is szembe kellett néznie, de elôfordult, hogy mentő vitte el a Mokkából.
GYLF

Megrendítő őszinteséggel tárja fel a múltját Demcsák Zsuzsa. A műsorvezető A másik életem címmel írt ön­életrajzi elemekkel átszôtt, bántalmazott nôkrôl szóló interjúkötetet, amelyben nemcsak a családon belüli erőszakról osztja meg gondolatait, élete legfontosabb fejezeteit is feleleveníti.

Többek között azt, hogy az elmúlt években a gyilkos kórral, a rákkal is farkasszemet kellett néznie, az eddigi csatákból győztesen került ki, a háború megnyeréséért azóta is küzd.

„Pakolás közben hívott fel a nőgyógyászom, akinél pár héttel korábban jártam. Arra kért, üljek le. Megtettem. Közölte, mi a diagnózis, és fel is vázolta azokat a lehetőségeket, amelyek majd a műtét során azonnali döntést igényelnek. Ennek a spektrumnak az egyik vége egy kis műtét, a másik viszont a méh, a petefészek és a petevezetékek eltávolítása és kemoterápia. Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Megrémültem és kétségbeestem. Élni akartam” – olvasható a kötetben.

Zsuzsát megműtötték, és egy hónapot kért az orvosától az újabb vizsgálatok előtt, hogy saját módszerekkel tegye rendbe testét, lelkét. Az újabb vizsgálatok után telefonon értesítették.

„A szövettani eredményekkel kapcsolatban két hét múlva hívott fel az orvos. Hallottam a telefonban, ahogyan bontja fel a borítékot, amiben az eredmények voltak. Biztos voltam benne, hogy kiesik a kezemből a telefon, elájulok, nem bírom tartani magam, de éppen a kritikus pillanatban azt mondta: nem értem, hogyan lehetséges ez, de szerencsére minden a legnagyobb rendben van.”

– Egy rosszindulatú elváltozásról beszélünk, amelyet kezdődő stádiumban sikerült diagnosztizálni – mondta a Bors megkeresésére Demcsák. – Elein­te gyakrabban, azóta fél­évente járok kontrollra. A testemre és a lelkemre azonban azóta is ugyanúgy figyelek, mindent ugyanúgy folytatok, ahogyan abban az egy hónapban, hogy erős legyen az immunrendszerem. Egyszerűen nem tehetem meg, hogy meghaljak. Mi lesz a gyerekeimmel?

A Mokkából vitte el a mentő

A mandulaműtétje után is megszenvedett az egészségéért Demcsák. Előfordult, hogy arra ébredt, a saját vérében fuldoklik. Ekkor még maga hajtott el a kórházba, a Mokkából azonban már mentő vitte. Egy politikussal beszélgetett, amikor érezte, hogy nem sokáig marad talpon. 

„Amint lement a beszélgetés, elvesztettem az eszméletemet. Bevittek a kórházba” – írja Demcsák.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.