Tölgyesi-Khell Cynthia 13 órát vajúdott

Hujber Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 14. 11:00
Hujber arról beszélt, hogy végig felesége mellett volt a szülôszobán.
Bors

Pénteken hozta világra második közös gyermekét Hujber Ferenc felesége, Tölgyesi-Khell Cynthia. A szülők a különleges Noa nevet adták kislányuknak, a szülés részleteiről pedig a színész mosolyogva beszélt ráckevei fel­lépésén. Mint kiderült, végig fogta kedvese kezét a kórházi ágy mellett.

– Gyönyörű a gyerek, ezt azért tudom bizton állítani, mert nemcsak én mondom, hanem az anyja is. Tizenhárom órán át vajúdtunk, gyakorlatilag én is, mert majd kitépte a karomat, mármint nem a gyerek, az anyja – viccelődött a boldog apuka, akin látszódtak az utóbbi napok megpróbáltatásai, a fáradtság jelei. Elmondta, nem sokat tudott aludni az elmúlt hetvenkét órában.

– Három kiló hatvannal született, ötvenhét centivel, ezért csoda lett volna, ha természetes úton születik, mert hozzáteszem, császározás volt – árulta el,majd a névválasztásra is kitért. Kedvesével szerették volna, ha a két gyerek között van még egy közös kapocs, Noel után ezért nevezték el a kislányt Noának.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.