Celeb

Ördög Nóra kizárta a hálószobából a gyerekeit

A. T.

Létrehozva: 2014.10.15.

Ördög Nóri tudatosan figyel arra, hogy férjével ne csak anyuka és apuka üzemmódban éljék napjaikat. A műsorvezető szerint a gyermekeik is akkor lesznek boldogok, ha szüleik kapcsolata harmonikus. Trükkjük a babamentes hálószoba.

Kirobbanó formában van Ördög Nóra, akinek alakján nem látszik, hogy immáron két gyermeknek adott életet. A legtöbb kisgyermekes anyukától eltérően a harminchárom éves műsorvezetőn nem mutatkoz­tak a kialvatlanság nyomai, sőt egyfolytában mosolygott, mikor kedden délután egy sajtótájékoztatón összefutottunk vele. Nóri elárulta, ebben férjének, Nánási Pálnak is oroszlánrésze van, miután az ő kapcsolatukat nemhogy nem gyengítette, még erősítette is gyermekeik születése.

– Ne túlozzunk, van még rajtam felesleg, de valóban szerencsés alkatom van. Vencelt még szoptatom, így a fogyókúra szóba sem jöhet – válaszolta Nóri, mikor szülés utáni gyors fogyásának titkairól faggattuk a Spar Magyarország Szigetmánia legújabb albumának bemutatóján. – Nagyon élvezem az anyaságot. Néha ugyan fáradt vagyok, de minden fáradtságért kárpótol, hogy Mici és Vencel van nekünk.

Nóri azt is elárulta, hogy augusztus elején született kisfia és másfél éves kislánya remekül kijön egymással. Mici állandóan puszilgatja, ringatja öccsét, így a testvéri féltékenységnek egy­előre nyoma sincs az életükben, és szüleik sem érzik úgy, le kell mondaniuk a romantikáról csak azért, mert két gyermeket nevelnek.

– Próbáljuk védeni a saját kis intim szféránkat. A lehető legjobb döntést hoztuk, mikor külön szobában helyeztük el a gyerekeinket, és eldöntöttük, nem viszünk babát a hálószobánkba – mesélte Nóri. – Szerencsére mindketten jó alvók, így az egész este ott van kettőnknek. Mindennek az alapja, hogy mi ketten jól működjünk egymással. A gyerekeink is akkor fogják jól érezni magukat, ha a szüleik harmóniában élnek.

Nóri új arcát Majka hívja elő

A TV2-n október 26.-án startoló Rising Star műsorvezetői székét Ördög Nóra és Majka foglalhatja el. Nóri végtelen profizmussal áll minden munkájához, a szavait alaposan átgondolja, soha nem káromkodik. Majka ellenben valódi ösztönlény, akinek ami a szívén, az a száján.

– Majkával régóta ismerjük egymást, és várom a kihívást. A műsorvezetőtárs személye mindig meghatározza, milyen ízek törnek majd elő belőlem, és nagyon remélem, hogy a közönség ezúttal a lazább énemet is megismeri – mondta a Borsnak Ördög Nóri.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190897_auto_resized.jpg
origo.hu

5 isteni villámdesszert, ami 10 perc alatt elkészül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715008512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715008512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715008512
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek