Vágó István: Nem!
Vágó István Budapest XII. kerületében indult a Demokratikus Kolaíció (DK) képviselőjelöltjeként. Kikapott fideszes ellenfélétől, Kovács Lajostól. Felhívtuk telefonon, de az eredményről nem akart nyilatkozni.
Nem! – mondta tömören, amikor közöltük, a választásról kérdeznénk. Az egykori műsorvezető augusztusban jelentette be indulását, akkor így indokolta részvételét a választáson: érdekli a közélet, mindemellett rá is ér. Vágó egyébként 30 százalékot ért el egy jobboldaliként elkönyvelt kerületben, ami a DK eredményeit nézve jónak számít.
Urbán is kedvet kapott
Alighogy véget értek az önkormányzati választások, máris megmérettetésre készül egy ismert labdarúgó. Urbán Flórián a Jobbik színeiben indul az újpesti időközi választásokon. Az egykori helyi klublegenda indítása nem is ésszerűtlen ötlet. Urbán egyébként korábban kisebb botrányba keveredett, amikor lefotózták 2006 szeptemberében az MTV-székház ostrománál. A tüntetésen való részvétele miatt akkor el is veszítette szakkomentátori munkáját.
Bálint Antónia: érdekes
Nem gondolkozik azon, hogy a jövőben országosan is megmérettesse magát Bálint Antónia, aki a Fidesz-KDNP színeiben indult a XIII. kerületben, ám jócskán alulmaradt választókerületében MSZP-s ellenfelével szemben.
– Beigazolódott a papírforma. Tudtuk, hogy mire számíthatunk, így egyáltalán nem vagyok csalódott. Jól éreztem magam az elmúlt hetekben, a saját kampányommal is elégedett vagyok, nem tudom, hogy abban a kerületben mit kellett volna máshogy csinálni – tette hozzá.
A volt képviselőjelöltről egyébként vasárnap felkerült egy fotó a közösségi oldalra, amelyen a szavazólappal fotózkodott a fülkében. Ez elvileg szabálysértésnek minősül. A Borsonline-nak most Bálint Antónia mindössze annyit fűzött hozzá: ha lesz következménye a dolognak, akkor vállalni fogja.
Orbán mellényúlt Kozmannal
Kozmann György olimpiai bajnok kenus a Fidesz támogatásával bukott el Pakson. Legyőzője Süli János atomerőművi szakember. Orbán a választások előtt külön nyilatkozatot szentelt Kozmannak, amikor arról kérdezték, a Fidesz miért nem Sülit támogatja.
– Kozmann határozott, jó vezető. A polgármestereknek, ahogy a sportolóknak is, jól kell bírniuk a feszültséget. Ide igazi sportkarakter kell – vélekedett Orbán. Kozmann végül 78:22 arányban kapott ki Sülitől, és a képviselő-testületben egyedüliként fogja képviselni a kormánypártot. Kozmannt hívtuk.
– Nagy tisztelettel, de hadd utasítsam vissza a megkeresést. Először a paksi lapoknak szeretnék nyilatkozni a helyzetről – fogalmazott lapunknak kedvesen a sikeres sportember.
Akik még buktak
Szintén jelöltként indult Székesfehérváron a korábbi válogatott labdarúgó, Sowunmi Thomas. Az LMP jelöltje azonban nem került be a közgyűlésbe. Rékasi Károly és Détár Enikő lánya, Rékasi Eszter az Együtt színeiben indult a II. kerületben. Alig több mint öt százalékot sikerült csak elérnie, választókörzetében ez csak a negyedik helyre volt elég.
És akiknek bejött
Nem csak leszerepelt celebek virradtak hétfőre, hanem örömködők is. A közismert DJ, Spigiboy, azaz Spiegelhalter László Vácrátóton győzte le az addigi polgármestert.
Deák Bárdos Mihály birkózó pedig Miskolcon lett képviselő a Fidesz színeiben. A tévés műsorvezető, Dömsödi Gábor a nógrádi Pásztón lett városvezető. A Barátok közt korábbi szereplője, Halász Gábor pedig harmadik ciklusát is megkezdheti a Zala megyei Kiskutas élén.
Kapcsolódó cikkünket itt olvashatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.