Mécsesek égnek a Hungária öngyilkos vokalistájáért

öngyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 30. 08:00
A művészbejáróban Ilona portréja fogadja a belépőt, előtte égő mécsesek – így emlékeznek elvesztett kolléganőjükre, Plexire az Operettszínház dolgozói.
Bors

A Hungária zenekar vokalistája, egyben az Operettszínház súgója, Csordás Ilona Plexi egy hónappal ezelőtt tűnt el a barátja lakásából. Egészen vasárnapig eltűntként tartották számon, ekkor azonban már bizonyossá vált, hogy a Dunába ölte magát. Fenyő Miklós a Facebookon osztotta meg a gyászhírt. 

A Bors értesülései szerint a budapesti teátrum társulatának tagjai baráti viszonyban voltak Plexivel, így érthetően rendkívül megviselt mindenkit a mindössze 51 éves énekesnő tragikus halála. 

– Nem keresünk magyarázatot. Nem tehetünk mást, mint elfogadjuk a feldolgozhatatlant, és szépen emlékezünk rá – mondja megtörten a színház egyik névtelenséget kérő művésze. – Mi úgy élünk itt, mint egy család, több időt töltünk együtt, egymással, mint a valódi családtagjainkkal. A kapcsolataink a bizalmon és egymás tiszteletén alapulnak. Művészként pontosan tudom, hogy mennyire labilis tud lenni a lelkünk, hogy sokszor érezzük úgy, nincs elég erőnk a hétköznapokhoz. Talán Plexi is egy ilyen periódusban volt akkor, amikor meghozta azt a szörnyű döntést, amelynek tragédia lett a vége – nyilatkozta a művész, majd hozzátette: – Remélem, megtalálta a rég áhított nyugalmat végre. Nagyon hiányzik. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.