Újabb meztelen képekkel fenyeget a hacker

hacker
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 02. 18:34
Már második napja izzik az internet a több mint száz híresség ellopott fotóitól. A hacker, aki kiszivárogtatta a képeket, egyelőre még menekül a törvény elől, és azt tervezi, további anyagokat hoz nyilvánosságra.
Bors

Augusztus 31-én, vasárnap este jó néhány élvonalbeli híresség privát, helyenként ruhátlan fotóját posztolták ki a 4chan nevű közösségi oldalra. A képekhez a hackerek valószínűleg az Apple, a Microsoft, valamint a Google felhőszolgáltatásának biztonsági réseinek hiányosságai miatt juthattak hozzá. Az Apple már be is jelentette, hogy elhárították az elhagyott mobilokat és laptopokat megkereső Find My iPhone szolgáltatás hibáit, ugyanakkor a cégnél további belső vizsgálatokra is lehet számítani.

Bár kedden egy másik közösségi oldalon, a Redditen elterjedt a hír, hogy a képeket eredetileg kiszivárogtató férfit Mexikóban fülön csípték, a tettes később jelentkezett az interneten, ahol elmondta: köszönhetően a sok „támogatónak”, akik idő előtt, minden létező felületen megosztották a birtokában lévő fotókat, valamint az azonnal nyomozni kezdő FBI-nak, most kénytelen elköltözni jelenlegi lakhelyéről.

– Csak hogy tudjátok, ezt az egészet nem egyedül vittem véghez. Többen is benne voltunk, és több hónap kemény és hosszú munkájának köszönhető ez a szivárogtatás. Ezért minden adományt és támogatást szívesen fogadunk. Hamarosan elköltözöm, de további képek vannak a tarsolyomban, amiket nem is tartok vissza a világtól – áll a feltételezett hacker bejegyzésében. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.