Celeb

Pásztor Anna: Szociál maca vagyok

Sz. B.

Létrehozva: 2014.09.24.

A Sztárban Sztár énekesnője úgy érzi, hogy kötelessége segíteni a feltörekvő tehetségeket. 

Pásztor Anna szeret emberi sorsokba belelátni, szemlélődni, vizsgálódni, tapasztalataival pedig segíteni a kitörésre vágyó tehetségeket. A Rising Star leendő zsűritagja nem csak a fiatalokra koncertál, szerinte mindenkiben megvan a tehetség, még akkor is, ha valaki idős korban szeretné magát megvalósítani.

- Gyerekkorom óta anyáskodom, éppen ezért a zenekarom szociál macának hív – mondta nevetve a Borsnak Pásztor Anna, aki jelenleg éppen tíz hónapos kisfiát neveli a számos feladat mellett, amit az elmúlt időben kapott a TV2-től.

Az Anna and the Barbies énekesnője ugyanis egyszerre forgatja a Sztárban sztár és a Rising Star adásait. A mûvész mégsem érzi magát fáradtnak, szeret magából adni.

– Amellett, hogy tényleg nagy megtiszteltetés egy ilyen műsorban zsűritagként részt venni, egy kicsit féltem attól, hogy erőltetett lesz, és rám akarnak majd húzni egy maníros figurát. Az első próbafelvételen kiderült, hogy hiábavaló volt minden aggodalmam – magyarázta. Pásztor Anna egyébként szinte minden formában kivette már a részét a színpadi munkákból: rendezett, írt, színészkedett, énekelt, koreografált, és táncolt is.

– Mélységeket és magasságokat is megjártam már az életem során. Remélem, sokat tudok majd adni magamból a versenyzőknek és fel tudom őket emelni arra a szintre, ahová valók. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970410
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191573_auto_resized.png
metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970410
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap