Budán rejtegetik Csala Zsuzsa hamvait

hamvak
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 01. 05:00
Felháborodást keltett, hogy a februárban elhunyt Csala Zsuzsa és húga, Márta földi maradványai nincsenek eltemetve. A Bors megtudta, hamvaik a komika keresztfiának rózsadombi lakásában vannak.
Brunner Mónika, D. K.

Hófehér, virágmintás porcelánurnában pihennek az elhunyt Csala Zsuzsa hamvai, aki néhány héttel élte csak túl húgát, Mártát. Mióta kiderült, hogy a művésznőt még nem helyezték el végső nyughelyén, a fél ország azt találgatja, hol rejtegetik a hamvait. A Bors megtudta a választ.

– Márta fiának, Péternek a rózsadombi társasházi lakásá­ban van mindkét urna, ő egyben Zsuzsa keresztgyereke is – mondta a Borsnak Csala Csilla, az egyetlen élő testvér, akit dunaalmási házában értünk utol.

Az idős hölgy korábban arról panaszkodott, hogy a rokonok azt mondták, várja meg a jó időt, hogy testvérei hamvait elhelyezhessék a családi sírban, de azóta semmi nem történt. – Van egy családi sírunk, itt, Dunaalmáson, amit még a nagyapám építtetett, ő került bele először, utána pedig a nagymamám. Tizenketten nyugszanak már benne, az anyukám és a papám is, az ő hamvait Amerikából szállították ide – mondta az idős asszony, aki már mindkét testvérének nevét rágravíroztatta a családi sírboltra, és türelmesen vár, hogy mikor látogathat ki úgy a temetőbe, hogy már nekik is vihet virágot. – Itt mindenki azt várja, hogy mikor lesz már a temetés, sokan ismerik a családunkat, de a rokonok azt szeretnék, ha szűk, családi körben búcsúztatnák a két elhunytat – tette hozzá.

A Szent István-bazilikában egyébként száznál is többen búcsúztatták a huszadik század egyik legnagyobb magyar komikáját, aki azt szerette volna, ha egyszer meghal, szerettei próbálják őt a legkisebb felhajtás közepette eltemetni.

Terry nem érti a késlekedés okát

Csala Zsuzsa jó barátja, Terry Black sem tudta, hol vannak a komika hamvai. – Nem tudom elhinni, hogy a család nem teljesítette Csala Zsuzsa utolsó kívánságát! Pedig semmilyen anyagi vonzata nem lenne, hogy a család teljesítse, hiszen a kripta kész – háborgott az előadóművész.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.