Televíziós legenda, első számú kvízmester, akit többször választottak meg az ország legnépszerűbb személyiségnek. Vágó István egyáltalán nem titkolta baloldali elkötelezettségét, az is köztudott volt, hogy a háttérben segíti Gyurcsány Ferenc pártját, a Demokratikus Koalíciót, ám azzal még a közeli barátait is meglepte, hogy indul az őszi önkormányzati választásokon.
“Friss levegőt a Hegyvidékre” - hangzik a szlogen a XII. kerület 8. választókerületének demokrata jelöltjétől, aki kihívást lát a képviselőjelöltségben, és úgy érzi, tudna segíteni az embereknek.
– Nagyon érdekel a közélet, ráérek, és próbálom magam hasznosítani a jó ügy érdekében. Négy politikai párt és egy civil szervezet támogat, ők úgy ítélték meg, hogy jól fogom őket képviselni. Az ismerőseimet is megleptem, de talán sejtették, hogy a politikai pályán képzelem el a további pályafutásomat – nyilatkozta a Borsnak Vágó István, aki arra a kérdésre, hogy szkeptikus műsorok se izgatják-e már, úgy válaszolt: – Nem sok esélyét látom, úgy vélem sarlatánok foglalták el a képernyőt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.