Tolvai Reni: jó volt kettesben Andrással

Tolvai Reni
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 13. 08:55
Az együttlét minden cseppjét kiélvezte Tolvai Reni és Kállay-Saunders András. A fiataloknak most először adatott meg, hogy csak egymásra figyeljenek.
A. T.

Fájó szívvel érkezett haza Krétáról Tolvai Reni és szerelme, Kállay-Saunders András, ahol felejthetetlen napokat töltöttek el kettesben. Az énekesek ugyan már négy éve alkotnak egy párt, de eddig nem sikerült összehangolni a naptárjukat egy közös külföldi utazásra, így már mindketten alig várták, hogy felszálljanak a görög paradicsom felé induló repülőgépre.

– Quadoztunk, jet skiztünk, és még a wakeboardot is kipróbáltuk. Esténként pedig buliztunk a helyi szórakozóhelyeken, amit imádtunk – mesélte élményeit Reni, aki a felhőtlen pillanatokat meg is örökítette Andrással, és legkedvesebb fotóit szívesen meg is mutatja olvasóinknak. – Nagyon jó volt végre kettesben lenni. Elhatároztuk, hogy a következő nyaralással nem várunk ilyen sokáig!

A huszonhárom éves énekesnő Budapestre érkezésük után szinte azonnal belevetette magát a munkába. Pár óra alatt kipihente az utazás fáradalmait és már birtokba vette azt a hangstúdiót, ahol hamarosan megjelenő nagylemezének anyagát rögzítik. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.