Kordáék a Sziget nélkül fesztiváloznak

sziget
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 07. 09:45
Korda Györgyék nem értik, hogy miért nem kaptak meghívást a Szigetre. Ugyanakkor nem szomorkodnak, hiszen más bulikon fiatalok ezrei tombolnak a színpaduk előtt.
O. Zs.

A Sziget helyszíneinek és programjainak állandó változásának áldozata lett az éveken át elképesztő tömegeket vonzó Korda György–Balázs Klári legendás koncertje is.

Az énekes házaspár már tavaly sem lépett fel a nyár legnagyobb fesztiválján, de Kordáék egyáltalán nem búsulnak emiatt. – Bevallom férfiasan, hogy nem kértek fel minket a Szigetre, pedig nyolcszor voltunk, minden évben próbáltunk valami újat nyújtani. Felvettük a versenyt a világsztárokkal. Úgy látszik, ott már nincs szükség erre. Ez van. Hála istennek így is rengeteg fesztiválon szerepelünk főműsoridőben. Klárival sokszor el sem hisszük, annyian eljönnek, hogy be se férnek a helyszínre – magyarázta lelkesen Korda, akit lefáraszt ugyan a másfél órás színpadi jelenlét, mégis energiától telve hagyja maga mögött a színpadot minden ilyen buli után.

– Úgy kezdem mindig az egész műsort, hogy gyerekek, idejöttünk hozzátok fiatalodni, kérem az energiátokat. Kinek van még a világon ilyen szerencséje, hogy hetvenöt éves korában fiatalok ezrei órákon át tombolnak miatta? Mert lehet egy dalt elviccelni, de másfél órát azért nem. Számunkra ez tényleg egy csoda, ennél nagyobb örömforrás nincs – vallotta be az legendás énekes. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.