Nem tér vissza Magyarországra Karsai Zita, aki néhány éve a németországi Kölnben kezdett új életet. A Megatáncból megismert táncoslány imádja a város pörgését, az ottani munka- és életkörülményeit, ezért hosszú távra tervezi a tartózkodását.
– Évente mindössze háromszor látogatok haza. Itt egyszerűen biztonságban érzem magam, noha a német nyelvvel még akadnak problémáim. Érezhető, hogy jó a gazdaság az országban, elégedettek, nyugodtabbak az emberek – árulta el munkatársunknak Zizi.
– Az aktív táncolást már rég befejeztem, haknikat sem vállalok. Nagyon kiégeti az embert. Van egy Flashdance show-műsorom, amíg igény van rá, csinálom, de a legtöbb időmet a tanítás teszi ki. Hetente tíz-tizenkét órában tartok hobbitáncot, ami a tánc és a fitnesz izgalmas keveréke.
A harmincöt éves Zita azt is pontosan tudja, hogy legnagyobb ellensége az idő, hisz a tánchoz tökéletes fizikumra van szükség, és ez bizony az évek múlásával kopik. – Határozott terveim vannak a jövőmre nézve, van B és C verzióm is, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni – titokzatoskodott Karsai, aki a magánéletét firtató kérdéseket is ügyesen kikerülte. Így nem tudhattuk meg, hogy albérletében kivel hajtja álomra a fejét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.