Végleges visszavonulással riogat Elton John

apaság
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 19. 19:45
Meglepő kijelentést tett egyik franciaországi fellépése közben Sir Elton John. A zenész azt ecsetelte, hogy hamarosan visszavonul, hogy több időt tölthessen gyermekeivel, ám a sajtósa szerint csak viccelt.
Bors

Sir Elton John már évek óta pedzegeti, hogy lassan felhagy a zenéléssel és inkább családjának szenteli életét. A 67 éves zenész nemrégiben egy franciaországi fesztiválon adott koncertet és műsora közben egyszer csak beszédet intézett rajongóihoz, miszerint itt az ideje, hogy abbahagyja a zenélést és két gyermekével, a hároméves Zachary-vel és a 18 hónapos Elijah-val foglalkozzon.

Elton John visszavonulásának híre egyből futótűzként terjed a világban, így a muzsikus menedzsmentje kénytelen volt válaszolni a felmerülő kérdésözönre.

– Elton csak idén még negyven koncertet fog adni Amerikában és Európában is. Nem vonul vissza, csak viccelt – áll az egyik szóvivő közleményében.

Azt nem tudni, hogy John tényleg visszavonul-e, hiszen hosszú pályafutása során már harmadik alkalommal merül fel, hogy végleg feláll a zongora mögül. Először 1977-ben, majd később 2010-ben nyilatkozta azt, hogy már túl öregnek érzi magát ahhoz, hogy popsztár legyen.

Ezen kívül 2012-ben is azt fejtegette egy interjúban, hogy mire a fia, Zachary iskolás lesz, szeretne már főállású családapává válni, aki maga viszi és hozza gyermekét az iskolába. Párja, David Furnish minden bizonnyal támogatná döntését, ugyanakkor azt is tudja, hogy Elton John élete egyik legnagyobb szerelme mindig is a zenélés lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.