Milliókért sem zsűriz Lakatos Márk

visszautasítás
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 08. 11:45
Sztárgázsira is nemet mondott Lakatos Márk, hogy az álmait követhesse. A szókimondó stylistot hiába hívták, nem vállalta a TV2 műsorában a zsűrizést. Helyette boltot nyit és könyvet ír.
F. Zs.

Nem ül az ősszel induló, Sztárban sztár című TV2-sikerműsor zsűriszékébe Lakatos Márk. Pedig a stylistot az egész ország megkedvelte leplezetlen őszinteségéért, egyedi humoráért, és a kereskedelmi televízió ezt sztárgázsival jutalmazta.

Jutalmazta volna most is: információink szerint Márk milliókat kapott volna a műsorsorozatért, ha vállalja. Ám idén a tárgyalásig sem jutott el. Bizonyára kevesen vannak, akik ebben a nehéz gazdasági helyzetben ilyen döntést mernének hozni, de Márk nem fél.

– Soha nem kényelmesedek bele a dolgokba, imádok újat tanulni és tapasztalatokat szerezni. Én így működöm – nyilatkozta a Borsnak a stylist.

– Azzal együtt, hogy megbecsülöm azokat az élményeket, melyeket az elmúlt években kaptam a TV2-től, most tovább kell mennem. Egyfelől mert új kihívások elé nézek, másfelől pedig azért, mert nem szeretnék azon celebek közé tartozni, akiket ha meglát a néző, gyorsan elkapcsol, mert az összes műsorban ő szerepel. Részt vettem A Nagy Duettben Margitkával, Majka szókimon­dó műsorában, Kasza Tibinél, A Hal a tortánban és ma is kép­ernyőn van a Shoppingkirálynők című műsorom. Azt gondolom, ez így is pont elég – magyarázza a stylist.

Márkra ősztől annyi feladat vár, hogy ideje sem lenne a Sztárban sztárra.

– Októberben nyitom meg a boltomat, amiről még nem sokat mesélhetek – lelkendezik a híresség. – Annyit elárulhatok, hogy formabontó hely lesz. Az a tervem, hogy a lehető legtöbb hölgynek segítek nagyon sokféle ruhát találni. Boldog arcokat szeretnék majd látni a boltban, magukkal és a világgal elégedett vásárlókat. A hamarosan megjelenő harmadik könyvem témája is az elégedettség lesz, egy lifestyle kötet tele ruhákkal, stílusokkal, valamint receptekkel fűszerezve.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.