Dőlnek a milliárdok az egykori drogos színészhez

sztárgázsi
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 23. 17:45
Zsinórban a második évben lett Robert Downey Jr. a legjobban kereső hollywoodi filmszínész. Leonardo DiCaprio ezen a listán még a dobogóra sem fért fel.
Bors

A Forbes magazin közzétette szokásos listáját, amely a 2013 és 2014 júniusa között keresett színészfizetéseket vizsgálta.

A legtöbb pénzzel gazdagodó színész idén is Robert Downey Jr. lett, aki csak a Vasember harmadik részéért 75 millió dollárt, vagyis 17 milliárd forintot tehetett zsebre. A 49 esztendős színész a jelek szerint későn érő típus, csak az utóbbi öt-nyolc évben került be Hollywood A listásai közé.

Dwayne Johnson sem panaszkodhat, ő is hatalmasat kaszált az utóbbi tizenkét hónapban. A Szikla néven emlegetett egykori pankrátor, aki tavaly hazánkban forgatta a Herkules című filmet, 12 milliárd forintos jövedelmet játszott össze.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Bradley Cooper állhatott fel, aki a Forbes szerint a Másnaposok-filmek óriási sikere miatt megtehette azt is, hogy olyan kisebb költségvetésű filmekben szerepeljen, mint a Napos oldal.

Leonardo DiCapriónak jó éve volt, tavaly a Wall Street farkasában és A nagy Gatsbyben is főszerepet játszhatott, és mindkettőben nagyot alakított. Ugyanakkor keserűen könyvelhette el, hogy ismét lecsúszott az Oscar-díjról.

Némi gyógyír lehet számára, hogy a két film közel 9 milliárd forintnyi összeggel gyarapította bankszámláját. A magazin ötödik helyre sorolta az ausztál Chris Hemswortöt, akit a Thorból és a Hajsza a győzelemért című filmmel 8,5 milliárdot keresett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.