A színpadon piheni ki a babázást Kovács Patrícia

munka
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 01. 11:45
Nagyon jó dolog gyereket nevelni, de Kovács Patrícia azt mondja, bizony, kellett már neki az a kis szabadság, amit a színpad ad. Ott piheni ki ugyanis az anyaság fáradalmait a színésznő.
kbv

Már a kicsi, Hanna Lujza féléves korától visszatért néhány, korábbi darabjában Kovács Patrícia. – Hanna féléves múlt, amikor visszavettem a Centrál Színházban a Francia rúdugrás, illetve a Kramer kontra Kramerben a szerepeimet. De ez a két előadás csak három estét jelentett egy hónapban, az még egy ilyen pici baba mellett is kivitelezhető – kezdte a gyönyörű színésznő.

– Bizony már kellett egy kis szabadság, az a pihenés, amit a színpad ad. Az új évadban csak ezt az egy szerepet vállaltam el, a Legyen a feleségem! című darabban. Több egyelőre nem fér bele. Augusztus végén kezdődnek a próbák, s a rendező személyében, Kapitány Ivánban nagyon megbízom.

Olyan lesz a próbafolyamat, amiben tudunk majd arra figyelni, hogy nekem van egy kisbabám – folytatta a kismama. Arra azonban, hogy minden este színpadon legyen, még egyáltalán nem vágyna. 

Takarítónőt alakít

Házsártos takarítónőként tér vissza a színpadra Kovács Patrícia. – Ez egy ízig-vérig karakterszerep. Edina egy bunkónak tűnő takarítónő, aki jó humorú és szabad szájú is. Érdekes találkozás lesz, mert merőben más, mint az eddigi szerepeim.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.