Bajor már úszkál a medencében

medence
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 18. 08:25
Saját lábán sétál a medencéhez a színész, aki fizikailag már olyan erősnek érzi magát, hogy szívesen gondol a munkára. A barátai óvatosságra intik, de a Heti Hetesbe szeptembertől visszavárják.
F. Zs.

Tavasszal még elképzelhetetlen lett volna, hogy arról számoljunk be: Bajor Imre egyedül felkel az ágyból, és szórakozni támad kedve. Sőt! Azon gondolkodik, hogy munkát vállaljon.

Mára azonban valósággá vált sokak reménye, Imre egyre erősebbnek érzi magát. A Bors információi szerint a színész – aki hónapokkal ezelőtt felkelni sem tudott – rövid sétákat tesz, és szívesen megmártózik a kerti medencében.

– Ez óriási eredmény annak fényében, ahonnan indultunk – meséli egyik legközelebbi barátja. – Imre nem csak fizikailag volt gyenge, a kedve sem volt olyan, mint a betegsége előtt. Csendes volt és mindig fáradt. Mára azonban szemmel láthatóan javult a helyzet, szívesen kel fel az ágyból, és egyre többet beszél munkáról és szórakozásról.

Mostanában például egyedül elsétál a medencéig, amiben szívesen úszik. Ez fantasztikus – mondta boldogan a barát, majd hozzátette: – Most nekünk, barátoknak az a legfontosabb feladatunk, hogy egy kicsit visszafogjuk. Ez a saját érdeke is. Imre olyan típus, hogyha egy kicsi erőt érez magában, azonnal megy, mint a tank. Most is, a rádiókabaréba menne, egyre többet beszél a munkáról. A felépülése érdekében azonban be kell osztania az erejét, nem hajthatja ki magát egyből. Vele örülünk, hogy megint energikus, de nem szeretnénk, ha túlvállalná magát.

A Blikk információi szerint a színész három hét múlva dolgozik újra, Ihos József rádiókabaréjában kapott szerepet, telefonon jelentkezik majd be a fülei házból.

Természetesen a kollégák is értesültek a jó hírekről, a Heti Hetes csapata nagyon lelkes a jövőt illetően: – Reális esélyt látok arra, hogy a következő évadban, vagyis idén szeptembertől megint köztünk üljön Imre – mondta reményteli hangon Ónodi György, a műsor főszerkesztője, majd folytatta: – Másfél hónapja találkoztunk utoljára személyesen, és nagy örömömre igencsak jó állapotban találtam. Kezd visszatérni belé az erő. Amikor csak úgy gondolja, hogy megint jönne, mi tárt karokkal várjuk. A széke megvan, oda váltott lovakon ültek a vendégek, az a szék rá vár.

Szerettük volna Bajor Imrét is megkérdezni jelenlegi állapotáról, ám ő továbbra sem veszi fel a telefonját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.