Sok milliót kínál két műsorért a TV2 Stohlnak

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 27. 08:15
A tehetségkutatóba zsűritagnak, az utánzóshow-ba szereplőnek csábítja a TV2 Stohl Andrást, aki csak egyszer szerepelhetett az RTL Klubon, mióta két éve kijött a börtönből. Azért is kell a pénz, mert a színész hamarosan újra apa lesz.
Sz. B.

Hosszú szünet után a TV2-n tér vissza a képernyőre Stohl András. A Bors megtudta, a csatorna két műsorban is el tudja képzelni az RTL Klub egykori sztárját.

A TV2 álma Stohl András, övé pedig a képernyő. A két fél érdekei tökéle­tesen találkoznak, hiszen az anyacsatornájánál balesete miatt mellőzött színész-műsorvezető hosszú ideje vár arra, hogy a színház után a televíziós vérkeringésbe is visszakerüljön. Az RTL Klub konkurenciája pedig szinte mindent megadna a sztárért. És meg is ad.

A Bors megtudta, hogy két ajánlattal is kecsegtetik Stohlt: az ősszel induló új tehetségkutatóban, a Rising Starban zsűritagként számítanának rá, az eddig nagy sikerrel futó Sztárban sztár színpadán pedig énekesi tehetségét teheti próbára. Kétségtelen, mindkét feladat testhezálló lenne számára.

A két műsor nemcsak a nagy visszatérés lehetőségét ígéri a 2010-ben ittasan balesetet okozó Bucinak, hanem a visszaszerzett anyagi biztonságot is. Stohlnak néhány héten belül megszületik a negyedik gyermeke, így nagy szüksége van a családnak a televíziós szereplésből befolyó pénzre. A színész erről nem akart nyilatkozni, de korábban arról beszélt, hiányzik neki a képernyő és a biztos egzisztencia.

– Nem megy minden úgy, ahogy szokott, nem úgy kelek fel reggel, hogy tudom, mi a dolgom. Sokkal többet dolgozom, mint azelőtt, de hiányzik az a biztonság, amit a tévézés jelent – nyilatkozta még szabadulása évében a színész. Anyagi helyzete azóta biztosabbá válhatott a színházi munkáknak köszönhetően, de korántsem tudja ugyanazt az életszínvonalat nyújtani családjának, mint a baleset előtt, amikor az egyik legfoglalkoztatottabb mű­sor­ve­zető volt az RTL Klubnál.

– A biztonság megteremtése a férfi alapvető feladata, erre mostanában jöttem rá. Egy férfi legnagyobb parája, ha nem tudja eltartani a családját. Sokáig nekem természetes volt, hogy mindent meg tudok adni a szeretteimnek, ez most nem fér bele. Azért nincs nagy tragédia, csak be kell osztani – magyarázta.
A jelek szerint a jövőben kevésbé kell megszorítania a nadrágszíjat.

A TV2-nél egyelőre nem akarnak konkrétumokat mondani Stohl Andrással kapcsolatban. – Hamarosan bejelentjük, kiket láthatnak a nézők a szóban forgó műsorokban, egy­előre azonban nem árulunk el konkrétumokat a szereplőket ­ille­tően. Egy biztos: mindkét show olyan sztárokkal kerül majd képernyőre, akiknek személye garancia a színvonalas szórakoztatásra – mondta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.

Elkerülték a feladatok

Buci a börtönbüntetése után mindössze egyszer kapott lehetőséget a bizonyításra az RTL Klubtól, több mint két évvel ezelőtt az X-Faktorban, de akkor is csak extra fellépőként. Ráadásul a csatornának két jól bevált férfi műsorvezetője Istenes Bence és Sebestyén Balázs, akik szinte minden műsort lefednek az RTL Klubnál.

Kolosi Péter, a csatorna műsorigazgatója nem kívánt nyilatkozni arról, hogy vannak-e terveik a régóta mellőzött Stohllal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.