Mundruczó: euforikus érzés volt győzni!

győztes
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 25. 09:45
Több mint 20 országban már biztosan bemutatják Mundruczó Kornél cannes-i díjnyertes filmjét, a Fehér Istent. Időközben az amerikai stúdiók is bejelentkeztek.
FF, kbv

A világhírnév kapujába érkezett egyetlen este alatt Mundruczó Kornél, miután legújabb filmje, a Fehér Isten a kategóriájában az első helyezést érte el a 67. cannes-i filmfesztiválon. Az alkotás a rendhagyóbb rendezéseket felvonultató Un Certain Regard kategória és a kutyás filmek között kiosztott Palm Dog első díját is hazahozta. Annyian voltak kíváncsiak a magyar filmes munkájára, hogy rendhagyó módon kétszer is le kellett vetíteni a Fehér istent.

Amerikában és Franciaországban már biztosan lesz bemutató, az angolokkal, spanyolokkal, németekkel és olaszokkal pedig jelenleg is folynak a tárgyalások.

– Akkor futott fel bennem az adrenalin, amikor megtudtam, hogy a három díjazottban benne vagyunk, és már a 2. díjazott nevét mondták, de az még nem a mi filmünk volt. Euforikus érzés volt a pillanat, amikor győzött a film. Optimista vagyok, és bízom benne, hogy a magyar közönség is szeretettel fogadja majd. A Fehér Isten olyan film, amiben az egész stábbal jó barátságot ápolunk, ez végig nagyon fontos volt a forgatás alatt – mondta a Borsnak a rendező és hozzátette: – Nem fogok újabb négy évet várni az újabb filmemmel. Most a családommal ünneplünk, grillezünk a hétvégén, aztán tengerparti nyaralásra megyünk.

A film – amelynek elkészültét a Magyar Nemzeti Filmalap 280 millió forinttal támogatta – június 12-től látható a magyar mozikban.

Lili és Hagen

A Fehér Isten egy kislány, Lili (Psotta Zsófia) és kutyája, Hagen történetén keresztül fogalmaz meg társadalomkritikát. A történet szerint Magyarországon bevezetik az ebadót, méghozzá úgy, hogy a keverék kutyákért többet kell fizetni. Lili édesapja nem hajlandó fizetni a kutya után, így az ebtelepre kerül. A sok befogott állat azonban kitör és megszállja a várost. A felbőszült állatok az elnyomottak nevében a felsőbbrendű emberek (fehér istenek) ellen fordulnak, Lili pedig megpróbálja megállítani a vadállatokat. Hagent egyébként felváltva két jószág (Luke és Body) alakítja a filmben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.