Benkő szeme alját tűkkel szurkálták

seb
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 13. 11:45
Eltávolították azt a nedvedző sebet Benkő László szeme alól, ami már márciusban is megijesztette a zenészt. Az Omega billentyűsét a 25 perces beavatkozás alatt nem altatták el.
Böszörményi Lilla

Benkő László márciusban fordult orvoshoz, mert egyik napról a másikra egy csúnya seb jelent meg a bal szeme alatt. A szövettani vizsgálat eredménye negatív lett, így a művész fellélegezhetett, de az elváltozás csak nem akart gyógyulni. Így a közelmúltban újabb orvosi beavatkozás következett.

– A sebet hiába kenegettem, a kenőcs hatására sem múlt el, ezért muszáj volt eltávolítani – kezdte az Omega billentyűse, majd felidézte a kellemetlen pillanatokat. – Nem éppen felemelő érzés, amikor az ember szeméhez közelít egy nagy tű. Az első három szúrást éreztem, de aztán már csak annyit érzékeltem, hogy dolgoznak rajtam – nevetett. – A műtét közben az asszisztens mindent megtett, hogy elterelje a figyelmemet, ezért egyfolytában beszélgettünk.

Maga a beavatkozás 20-25 percig tartott, de megfigyelésre egy éjszakára bent tartották a kórházban a zenészt, aki szerint nem kizárt, hogy a jövőben is meggyűlhet a baja ezzel a makacs sebbel: – Sajnos a városi levegő, az ételek adalékanyagai mind hozzájárulnak a seb kialakulásához. Kiújulhat, de ha időben kezelik, elkerülhető a legrosszabb.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.