Sikkasztás! Majdnem elmaradt Weisz esküvője

The Voice
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 17. 08:55
Bűncselekmény miatt lekapcsolták az anyakönyvvezetőt, aki Weisz Viktort és kedvesét adta volna össze. Az énekes addig könyörgött, míg kerítettek egy másik hivatalnokot, aki megeskette őket.
A. T.

Weisz Viktor esküvője a tervezettnél is izgalmasabbra sikerült, miután kiderült, hogy nincs, aki összeadja a Voice-ban feltűnt énekest és a hetedik hónapban járó párját, Szandit.

– Az esküvő előtt négy órával hívtak a polgármesteri hivatalból, hogy nem lesz szertartás, mert sikkasztás miatt kirúgták az anyakönyvvezetőt, és egyébként sem íratott velünk alá minden papírt, így nem is lenne hivatalos a házasságunk – meséli Viktor. – Végül sikerült kikönyörögnöm, hogy egy másik anyakönyvvezető adjon össze minket. Ez után már minden jól sikerült. Amint olyan nagy lesz a kislányunk, hogy ő viheti a karikagyűrűket, olyan esküvőnk is lesz, amelyen a barátokkal együtt ünnepelhetünk.

– Egyébként nemrég költöztünk be az új otthonunkba – újságolja az énekes –, ahol rózsaszín babaszoba várja a kislányunkat. Alig tudjuk kivárni, hogy megérkezzen – lelkendezett Viktor, aki most éppen gőzerővel készül április 19-i, Orfeum Club-béli koncertjére, ahová felesége is elkíséri.


Egyéves ismeretség

Viktor csak tavaly ismerte meg Szandit. Az énekes pár hónapra leköltözött a Balatonra, fellépéseinek helyszínére, ahova a lány is vele tartott. Jól érezték magukat együtt, így mikor szeptemberben Viktor visszatért a fővárosba, Szandi hozzá költözött. Karácsonykor eljegyezték egymást, és felhőtlenül örülnek a gyermekáldásnak is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.