Durván bánik a nőkkel a Jóban Rosszban sorozatban játszott karakterem: Fehér Roland maffiafőnök igazi hímsoviniszta. De azért még neki is vannak érzelmes pillanatai, például, ha egykori szerelmére, Barbira gondol. Imádok rosszfiút játszani. A színésznek megadatik, hogy olyan érzelmeket is kipróbáljon, amiket az életben soha, mindent megélhet a szerepeiben.
A valóságban egész életemben markáns személyiségű, de szeretetteljes nők között éltem. A családunkban a nők is talpraesettek, és jól megoldják a problémákat, egzisztenciálisan is helytállnak, ha kell, viszont a férfiak is megfogják a fakanalat vagy a porszívót, ha arról van szó. Én például kifejezetten szeretek porszívózni vagy vasalni, amikor indulatos vagyok, jó nyugtató.
Szóval édesanyám, a nagymamáim és a dédmamáim – mert nekem ők is megadattak – mindannyian határozott, erős személyiségek, sőt a feleségem és az anyósom is az. Valószínűleg ezért választottam ugyanilyen társat, vagy ő választott engem, ezt nehéz lenne megmondani, mindenesetre a feleségem is erőteljes személyiség, és én ezt szeretem benne. Én abban nőttem fel, hogy mindenkinek megvan a maga szerepe, dolga a családban, nem aszerint, hogy milyen nemű, hanem, hogy mi az, amihez kedve van, amihez jobban ért, vagy amit jobban szeret. Mindenkinek megvoltak a feladatai, és ha valaki nem boldogult a sajátjával, másik családtag segített neki.
Miután nem csak a nők, a férfiak is eléggé karakteres egyéniségek a családunkban, mindenkinek sok megértést és türelmet kell tanúsítania a többiek iránt. Ez az esetek hetven százalékában sikerül, de harminc százalékban kevésbé, úgyhogy jó hangos család vagyunk, ami a szívünkön, az a szánkon, amolyan mediterrán stílusban. De ez nem baj, sőt. Senki nem sérti meg a másikat, vagy ha mégis, az véletlen, és gyorsan elmúlik, hiszen mindenki jót akar, legfeljebb másként, mint a többiek. Mielőtt a feleségemet megismertem, sokféle barátnőm volt, de nem véletlen, hogy éppen vele döntöttünk a családalapítás mellett, ő nagyon is beleillik a családomba.
Ő is olyan fészekrakó például, mint az édesanyám meg a nagymamáim, és ez nagyon fontos a számomra. Szereti csinosítgatni, puha meleggé varázsolni az otthonunkat, gondoskodik róla, hogy jól érezzük magunkat benne. De ez nem azt jelenti, hogy a házimunka vagy a gyerek rabszolgája: én is megfőzök az egyéves kisfiamnak, játszom vele, vigyázok rá, takarítok, vasalok, ha már házimunkáról van szó.
Számomra a munkatársaim sem elsősorban férfiak vagy nők: vannak nagyon szerethetők, és vannak hozzám kevésbé közel állók mindkét nemben. Az tévhit, hogy a színésznők kényeskedők vagy hisztisek lennének, vannak „primadonnák” a férfi kollégák között is, és sok kolléganőm fegyelmezettebben dolgozik, mint egy férfi.
Sok olyan munkát is ellátnak nők, nagyon helyesen, ami régen kifejezetten férfias hivatás volt. Ezzel nincs egyébként szerencsém: amikor rendőrnővel akadok össze, biztosan nem úszom meg, ha vétettem a szabályok ellen. Őket nem lehet magyarázkodással meghatni. De az élet legtöbb területén a nők együttérzőbbek, jobban odafigyelnek a másikra, és nem csak a célon tartják a szemüket, hanem az odavezető utat is figyelik. Éppen ezért azt mondom: legyenek többen a politikában!
Számomra azonban sokkal fontosabb az emberi minőség, mint az, hogy ki milyen nemhez tartozik. Úgy érzem, a mai világban a régi nemi sztereotípiák nem működnek, másféle egyensúly van kialakulóban. De azért arra a kisfiamat is megtanítom, ahogyan engem is megtanítottak, hogy a nőket tisztelni kell, a velük való udvariasság evidencia: legyen egyenjogúság, de a férfi akkor is adja fel a hölgyre a kabátot, köszönjön neki előre, és engedje őt maga elé, védje meg, ha szükséges. A nő teszi széppé az életünket és otthonossá a világunkat, ezt minden férfi tudja, akit szeretnek.
