Álmatlan éjszakákon és órákig tartó szüntelen fájdalmakon van túl Pécsi Ildikó. A Kossuth- és Jászai-díjas művésznő lapunknak elmondta, épp ideje volt már, hogy szakemberekhez forduljon, mert korábban szinte soha nem vette komolyan a baleseteit.
Emlékezetes, hogy 2004-ben súlyos autóbaleset szenvedett, melynek következtében kizuhant a kocsiból, és eltört a szeméremcsontja, továbbá a lába, a válla is sérült. Ráadásul azóta többször is elesett, ám soha nem fordult orvoshoz.
– Valóban nem mindig kezeltem megfelelően a zúzódásokkal, húzódásokkal járó baleseteket. Az elmúlt hónapokban többször is elestem.Ha a lépcsőfokon félreléptem vagy a küszöbben felbuktam, valahogy mindig a jobb oldalamra estem, ez a főiskolai színpadi mozgás tanulásának köszönhető, hiszen jobbra tanultam meg esni, s így bármerre indulok a föld felé, végül is a jobb vállamon landolok! Ez történt március elején, komoly fájdalmakkal dolgoztam. Ezért felkerestem dr. Gábor Antal főorvost, aki a magyar vízilabda-válogatott sportorvosa is. Különböző vizsgálatok után, mindenféle bajok kiderültek, de nyugodt vagyok, mert a legjobb kezekben vagyok – magyarázta a Borsnak a művésznő, aki egy tízalkalmas gyógykezelésnek vetette alá magát.
– Minden hétköznap reggel kapom az infúziót, amely után mindig elálmosodom, ezért gyakran a fél napom rá-megy a kúrára. De egy cseppet sem bánom, hiszen sokat javult a közérzetem – számolt be lapunknak Ildikó, aki a napokban fejezi be véglegesen a kúrát.
Munkaterápia
Hiába a betegség, Pécsi Ildikó továbbra is aktív életet él. Rendszeresen dolgozik. Néhány hónapja a Barátok köztben láthattuk, egy epizód erejéig. Mostanában Csepelen a Csoda Kút óvodába látogat, Székesfehérváron a Viktória Rehabilitációs Központ mozgássérültjeinek vendége lesz, anyák napja alkalmából pedig önálló estet ad Mogyoródon.
– A Thália Színház Balnégyes páholy című darabjában játszottam Blaha Lujzát, meg a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában megtartott önálló estemen. Ez után kezdtem írni az életrajzát, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy az én életem történései is megszólaltak a történetében. Végül is két színésznő mesél…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.