A Cotton Club Singers idején még csak az a „barna lány” volt az együttesből. Az országos ismertség csak később jött. A karrierjéért rengeteget küzdött, és kedves mosolya mögött egy határozott üzletasszony és családanya rejtőzik, aki a végsőkig hajlandó elmenni az álmaiért.
Tizenöt éve ismeri a férjét, Szabolcsot, aki megélte önnel a karrierje mélypontjait és magaslatait is. Mennyire fontos az életében egy biztos társ?
Olyan régóta vagyunk együtt, hogy nehéz lenne elképzelni, milyen lenne nélküle. Amikor megismerkedtünk, még a Cotton Club Singersben énekeltem, elbűvölve a fiatalság lendületével, közel sem gondoltam át annyira a dolgaimat, mint most. Ma már belelát a karrierembe, minden döntést együtt hozunk meg. Lehet, hogy nehéz elképzelni, de annak ellenére, hogy ő orvos, sokat tud segíteni nekem racionális döntések meghozatalában. Én inkább álmodozó vagyok, ő két lábbal a földön áll. Amikor úgy döntöttem, szólókarriert kezdek, Szabolcs szinte egyedüliként hitt bennem.
Az első találkozástól egyenes út vezetett az oltárig?
Igen, a megismerkedésünk után egy éven belül összeházasodtunk, hét évre rá pedig megérkezett Nimród, a fiunk. Minden magától értetődően történt.
Sokat küzdött a szólókarrierért, Nimród pedig ennek a kellős közepébe, látszólag a legalkalmatlanabb pillanatban érkezett.
Ez nem így van! Mire Nimród megérkezett, már tizenöt éves karrier állt mögöttem, számos slágerrel, nagylemezekkel, koncertekkel, reklámszerződésekkel. Mindig is nagyon szerettem volna édesanya lenni, csak úgy tudtam elképzelni az életem, hogy a karrier és a gyerekvállalás egyaránt része. Egy gyermek érkezése minden szülő életéhez nagyon sokat ad hozzá, én az alkotásban is érzem, hogy gazdagabb lettem általa. Talán ez a visszatérésemkor is látszódott, ami elég ütősre sikerült, a „Fekete Rúzs” a mai napig a közönség egyik nagy kedvence.
Egy korábbi interjújában azt mondta, minden ami önből látszik, ösztönös. A karrierjét mégis maximális tudatossággal építette.
Lehet másképp? A mai világban mindenkinek muszáj előre átgondolnia a döntéseit. Mindeközben tényleg ösztönös vagyok, ugyanis ezek a döntések az érzéseimre, a belőlem fakadó dalokra épülnek, ezek jelölik ki számomra mindig az előre vezető utat.
Mennyire fontos az életében az ösztönösség, és mennyire a tudatosság?
A kettő bennem nem válik ilyen élesen szét. A céljaimért, mint egy dacos kislány, a végsőkig küzdök. Sík Olga, az első énektanárom felkészített, hogy sok irigyem lesz, ezt 14 évesen még nem értettem. Mára pedig eljutottam oda, hogy igyekszem helyén kezelni a kritikát, mindenkinek szíve joga, hogy saját véleménye legyen. Én pontosan tudom, hogy egy új szám mögött mennyi munka van, amibe senki nem lát bele. Ugyanakkor az építő jellegű véleményeket mindig szívesen veszem. Közben persze érzékeny is vagyok, hiszen zenészként az érzéseimből élek, azokat kell, hogy közvetítsem a színpadon. Emellett hiszek is az álmaimban. A magánéletben pedig kenyérre lehet kenni.
Meddig hajlandó elmenni az álmaiért?
Az attól függ: ha valami nem megy azonnal, akkor általában jól alkalmazkodom a helyzethez, és mindig azonnal van B-terv a fejemben. Nem pánikolok. Sőt épp arra próbálom megtanítani a fiatalokat is, hogy mindig hinni kell az álmaikban. Mostanában részt veszek egy tehetségtámogató programban is, ahol egy tizenhat éves lányt mentorálok, hogy elindulhasson a zenei pályán.
Az érzések, a romantika mennyire fontos a magánéletében?
Egy házasságban egy meg egy az három, és nem a gyerek miatt… Ha két ember valódi, mély kapcsolatban él, akkor inspirálni kezdik egymást, kiteljesítik egymás életét, gazdagabbá válik az életük, mint amilyen külön-külön lett volna. Számomra fontos, hogy a párom mindig udvaroljon nekem, bár kettőnk között talán én vagyok a romantikusabb. Mindketten végigjártuk a magunk útját érzelmi és szakmai téren is. Mindketten kisvárosból jöttünk, rengeteg munkával építettük fel a karrierünket. Nem készen kaptuk a mostani eredményeinket, mindenért meg kellett dolgozni. Mindettől kemények és érzékenyek is vagyunk egyszerre, és minden helyzetben kiállunk magunkért. Persze vannak a természetünkben különbözőségek is, és igyekszünk szabadságot is hagyni egymásnak, ami szerintem nagyon fontos egy kapcsolatban.
Tökéletesnek tűnik az összhang önök között. Sosem szoktak veszekedni?
Szoktunk vitázni. Általában mindig ugyanazon: ha közel kerülnek hozzám emberek, hajlamos vagyok nem látni a hibáikat, vagy hibáikkal együtt szeretni őket, Szabolcs viszont jobb emberismerő, és mindig előre figyelmeztet a veszélyekre. Nem véletlenül szeret sakkozni, látja előre a lépéseket. Máskor viszont olyan velem, mint egy bokszedző, ami néha hasznos. Hiszen az énekesi pálya magányos foglalkozás, egyedül állok a színpadon, kell a támogatás. Volt például olyan dal, amit el sem akartam készíteni, ő pedig biztatott, és végül sláger lett belőle.
Általában mi lesz ezeknek a vitáknak a vége?
Fájdalmas szokott lenni a vége, ugyanis mire én is ráébredek, hogy egy embert például nem jól ismertem meg, már megszeretem. Egyébként meg az, hogy Szabolcsnak mindig igaza van.
Az első találkozás
Szabolccsal egy nyaraláson ismerkedtünk meg, mindketten fürdőruhában… Fogalma sem volt róla, ki vagyok, mint akkoriban egyébként sokaknak, hiszen csak egy voltam a Cotton Club Singers tagjai közül. Szabolcs akkor végezte el az orvosi egyetemet, sok ügyeletet vállalt, és mentőzött. Az eszével és a tájékozottságával vett le a lábamról. Számomra fontos, hogy egy férfi okos és olvasott legyen.
