Hazatér Hongkongból Wolf Kati ?

hazatérés
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 03. 07:45
Nemrég férje érdekében feláldozta karrierjét Wolf Kati, s férjét követte Hongkongba. Az énekesnőt most azonban erős honvágy gyötri. A család hamarosan hazatér Hongkongból, ám azt még nem tudni, végleg itthon maradnak-e.
Bors

Örömteli utazás előtt áll Wolf Kati: az énekesnő családjával együtt hamarosan hazautazik külföldről – tudta meg a Bors. Az X-Faktor felfedezettje és az Eurovíziós Dalfesztivál egykori hazai képviselője szeptemberben költözött Hongkongba, férjét, Ákost ugyanis munkája oda szólította. 

Az énekesnő számára azonban ez az utazás itthoni karrierje végét jelentette: a távoli országban nem élvezhette testközelből a közönsége szeretetét, rajongói nem élvezhették élőben koncertjeit. Kati ezzel a lépéssel, úgy tűnt, feláldozta sikereit – kizárólag férje és gyerekei érdekében. Lapunk úgy tudja, hamarosan megint a hazai közönségnek énekel Kati.

Az énekesnő megerősítette hazautazásának a hírét.

– Valóban hazajövünk a gyerekekkel és a férjemmel, amint véget ér az iskola idekint. Mióta kiköltöztünk Hongkongba, nem voltunk otthon, pedig rettentő erős bennünk a honvágy. A gyerekek is rengeteget emlegetik az otthoni dolgokat, a nagyszülőket, a barátokat, a lakásunkat, a Balatont. Én pedig nagyon várom már, hogy megöleljem az otthoniakat, és végre megint lássam a jól megszokott arcokat a koncerteken.

Lánya emlegeti otthonát

Kati szerint nemcsak a távolságot volt nehéz megszokni a családjának: a legnagyobb feladat az volt, hogy belerázódjanak a hétköznapi életbe.

– Rengeteg új dolog, élmény ért itt minket, a világ egyik legsűrűbben lakott területén. A gyerekek oviba és suliba járnak, élvezik, pedig nem könnyű helyzet egy idegen nyelvű környezetben. A kisebbik lányom, Luca remekül elvan, neki még az a legfontosabb, hogy együtt legyünk, és biztonságban legyen. Janka azonban mindjárt kilencéves, és ő nagyon sokat emleget mindent, ami otthoni – árulta el Kati.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.